AKG-s diákok olyan szenzort találtak ki, ami megmondja, hogy mikor kell a növényeinket öntözni
A PlantIT diákcég februárban a Cápák között vállalkozás-támogató műsorban is benne lesz.
A Széchenyi István Egyetem két jelenlegi és egy már végzett hallgatója szerepelt a napokban az RTL Cápák között című televíziós műsorában, ahol Holostep nevű startupjukat mutatták be. A fiatalok olyan szolgáltatásokat hoztak létre, amelyek az online vásárlást emelik magasabb szintre a saját fejlesztésű szoftverük és 3D alapú technológiák segítségével. A cápák közül Balogh Péter gyorsan lecsapott a lehetőségre, és betársult a vállalkozásba.
A Széchenyi István Egyetem két jelenlegi hallgatója, a mérnök-informatikusnak tanuló Litvai Gábor és az építőmérnök szakos Malachowsky Kornél, valamint az intézményben korábban mérnök-informatikusként végzett Gróf Erik a közelmúltban a Cápák Között című műsorban mutatták be vállalkozásukat, a Holostepet. Fejlesztésükkel a webshopokban vásárlók számára kínálnak jobb felhasználói élményt, az üzemeltetőknek pedig magasabb vásárlási, alacsonyabb visszaküldési arányt.
Megoldásaik lehetővé teszik, hogy az érdeklődők valósághű képet kapjanak, virtuálisan ki-, illetve felpróbálhassák az adott webshopban elérhető árucikket. 3D-s megjelenítőjükkel például egy bútort tekinthetünk meg saját szobánkban, 3D konfigurátorukkal pedig egyedileg állíthatunk össze egy terméket, többek közt megtervezhetjük új autónk megjelenését. A harmadik fejlesztésük a „virtual try on”, amivel fel is próbálhatjuk az árucikket. A műsorban ezt egy Balogh Petyára virtuálisan ráhelyezett napszemüveggel illusztrálták.
A számítástechnikai vonalon mozgó cápát hamar meggyőzték a látottak, hiszen alkudozás nélkül megadta a fiatalok által kért 15 millió forintot a cég 10 százalékáért. Sokat nyomott a latban, hogy vállalkozásuk mindössze egy év alatt közel 100 millió forintos árbevételt ért el.
„Korábban egy észt cégnél dolgoztam, amely hasonló szolgáltatásokat fejlesztett, de elsősorban a divatipar területére. A mi szerepvállalásunkat viszont a piac alakította, így a klímás cégtől a bútorgyártó vállalkozásokig széles az ügyfélpalettánk” – mondta Malachowsky Kornél, akinek a vizuális, 3D-s megjelenítés a fő feladata.
Így néz ki a Széchenyi István Egyetem 2,2 milliárd forintos okoskertje
Az adás óta folyamatos az érdeklődés a Holostep iránt, naponta akár öt-hat új ügyféllel is tárgyalnak, így számuk már eléri a hetvenet, ami jóval száz feletti webshopot jelent. „Balogh Petyával és cégével már meg is kezdődött a közös munka, folyamatosan egyeztetünk, és tervezzük közös útunkat. Érezzük a bizalmat, ami nagyon fontos számunkra” – egészítette ki Gábor.
A PlantIT diákcég februárban a Cápák között vállalkozás-támogató műsorban is benne lesz.
Május 5-e 9 óra – ekkor kapja meg minden érettségiző matekból a feladatlapot attól teljesen függetlenül, hogy közép-vagy emelt szinten vizsgázik. Összegyűjtöttük, milyen feladatokra, témakörökre lehet számítani és a szaktanár szerint hogyan kell kihasználni az utolsó napokat.
A döntést Sulyok Tamás hozta meg, Hankó Balázs ellenjegyzésével, az egyetem fenntartójának, a református egyháznak a javaslatára. Trócsányit korábban tanúként Völner Pál ügyében is kihallgatták.
Az érettségi előtti utolsó hetekben könnyű abba a hibába esni, hogy még több új anyagot próbáltok megtanulni, miközben nem biztos, hogy ez hozza a legtöbb pontot.
A 2026-os felsőoktatási felvételin összesen 6610 elsőhelyes jelentkezés érkezett a rövidített tanári mesterképzésekre, a legtöbben levelező képzési formát jelöltek meg.
@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Az érettségin szigorúan tilos puskázni vagy bármilyen tiltott segítséget használni – aki megszegi a szabályokat, komoly következményekre számíthat. Az Oktatási Hivatal részletesen szabályozza, mi történik szabálytalanság esetén, és a lebukás akár az egész vizsga eredményét is veszélyeztetheti.
Többmilliárdos támogatási ígéret után végül a belpolitikai helyzet miatt lépett vissza Krausz Ferenc alapítványa a Nemzeti Tudósképző Akadémia finanszírozásától. A program működése napokra került a leállás szélére, végül állami gyorssegély mentette meg.