Figyelmeztetést adott ki a Bethesda Gyermekkórház, így vezethet a szánkózás csigolyatöréshez
Egyetlen hétvége alatt húsz sérült gyereket láttak el a Bethesdában, köztük olyanokat is, akik komoly gerincsérülést szenvedtek.
Egy budapesti középiskola 9. osztályában járványügyi megfigyelést rendelt el a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, miután egy tanulónál hepatitis A-fertőzést igazoltak.
2025-ben ugrásszerűen nőtt a hepatitis A-fertőzöttek száma, az esetek száma hétszerese volt az előző évinek. A kedvezőtlen tendencia 2026 elején is folytatódik: a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai alapján január első három hetében eddig 126 fertőzöttet azonosítottak, ami kétszerese a tavaly ilyenkor regisztrált esetszámnak - derült ki az RTL Híradójából.
Jelenleg Budapesten és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb a fertőzöttek száma. A fővárosban egy középiskolában járványügyi megfigyelést is elrendelt az NNGYK a 9. osztály esetében, miután az egyik tanulónál igazolták a hepatitis A-fertőzést.
Egyetlen hétvége alatt húsz sérült gyereket láttak el a Bethesdában, köztük olyanokat is, akik komoly gerincsérülést szenvedtek.
A szakemberek szerint a megelőzés legfontosabb eszköze a megfelelő higiénia, különösen a rendszeres kézmosás, valamint a védőoltás.
Ugyanakkor gyermekorvos és gyógyszerész is megerősítette, hogy átmenetileg nem elérhető a gyerekek számára készült vakcina. Az RTL megkeresésére az NNGYK közölte: a felnőtteknek szánt oltóanyag elérhető, a gyermekvakcina pedig az egyik legnagyobb nagykereskedőnél még korlátozott mennyiségben hozzáférhető.
Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.
Az oktatáskutató szerint a tervezetből egyelőre nem rajzolódnak ki érdemi, rendszerszintű oktatáspolitikai változtatások.
Az uniós tervezet szerint 13 éves kor alatt tilos lenne a közösségi média használata, a 15 év alattiak pedig csak szülői hozzájárulással regisztrálhatnának a platformokra.
A negyedikesek és ötödikesek szövegértési eredménye jelentősen romlott, viszont több felsőbb évfolyamon javulást mértek.
A TOP3-as listára két fővárosi intézmény mellett egy vidéki is felkerült.
A gyerek szerencsére időben észrevette, hogy a csokis papírban nem csak édesség van.
A hallgatói normatíva megduplázását, a kollégiumi férőhelyek bővítését és az egyetemi közösségi élet újragondolását is célul tűzte ki a HÖOK januárban hivatalba lépő elnöke, Németh Kevin, akivel a felsőoktatást érintő legfőbb problémákról beszélgettünk.
A 2026/2027-es tanévben már csak négy évfolyamon tartanak országos kompetenciamérést, a változtatások részeként pedig a szülői háttérkérdőív is nagyobb hangsúlyt kap.
A költségi ráfordítás 120 milliárd forint, míg a NOKS-dolgozók béremelésénél 61 milliárd forint.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.
Átmeneti megoldásként kevesebb kötelező tananyagot, nagyobb tanári szabadságot és egyszerűbb érettségi követelményrendszert javasol a szakmai szervezet.