Figyelmeztetést adott ki a Bethesda Gyermekkórház, így vezethet a szánkózás csigolyatöréshez

Egyetlen hétvége alatt húsz sérült gyereket láttak el a Bethesdában, köztük olyanokat is, akik komoly gerincsérülést szenvedtek.

A kórház közösségi oldalán osztotta meg Dani esetét, aki szánkózni indult a hétvégén, ahogy sok más gyerek az országban. Eleinte minden gond nélkül zajlott a játék, ám az utolsó menetben egy bucka megdobta a szánkót. Dani kirepült, majd érkezéskor a hátával ráesett a szánkóra. Az esés után erős fájdalmat érzett, és nem tudott lábra állni.

 

Édesanyjával a Bethesda Gyermekkórházba érkeztek, ahol a vizsgálatok során kiderült: Dani gerince megsérült, két csigolyája eltört. A kisfiúnak szerencsére nem lesz maradandó sérülése, azonban hosszú hetekig rögzítőt kell viselnie, és a baleset komoly fájdalommal és ijedtséggel járt.

Dani és édesanyja történetükkel arra szeretnék felhívni minden szánkózó gyerek és szülő figyelmét, hogy a téli játék komoly veszélyeket is rejthet.

A Bethesda Gyermekkórház tájékoztatása szerint egyetlen hétvége alatt húsz szánkóbalesetes gyereket láttak el, köztük több súlyos sérültet is.

A veszélyt növeli, hogy évek óta nem volt ilyen jelentős hóesés, így sok gyereknek nem volt lehetősége megtanulni a biztonságos szánkózáshoz szükséges alapokat, például a fékezést, és a kanyarodást.

A

Bethesda Gyermekkórház

több intézményhez csatlakozva arra kéri a szülőket, hogy csak biztonságos, akadálymentes helyen engedjék szánkózni gyerekeiket, ahol nincsenek fák vagy autóutak. Javasolják a bukósisak viselését, valamint hangsúlyozzák, hogy a gyerekek soha ne maradjanak felügyelet nélkül.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.