Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Komoly összeférhetetlenségi problémák merülhettek fel az elmúlt évek autóvezetői vizsgáin. Egy oktató ellen jelenleg is eljárás folyik, szerinte azonban nem egyedi esetről, hanem több ezer alkalommal előforduló, rendszerszintű jogsértésről lehet szó.
A 24.hu által megszólaltatott szakember elmondása szerint hat hónapja zajlik ellene vizsgálat, ám nem kapott egyértelmű tájékoztatást arról, pontosan miért. Azt viszont állítja:
legalább 15-20 olyan autósiskola-tulajdonos vagy oktató van, akik a szabályokkal ellentétes módon vizsgáztathattak is.
A lap elemzése szerint a visszaélések mögött elsősorban az úgynevezett kettős foglalkoztatás lehet: sokan egyszerre szerepelnek oktatói és vizsgabiztosi névjegyzékben. A jogszabályok nem tiltják, hogy valaki mindkét jogot megszerezze, de ugyanazon tanuló vizsgáztatása súlyos összeférhetetlenségnek számít.
Korábban egy megyei vezetőt is menesztettek
A szakember felidézte, hogy 2022-ben azonnali hatállyal menesztették az egyik megyei közlekedési hatóság vezetőjét, mert eltűrte a kettős foglalkoztatást a vizsgabiztosok között. Az érintett oktatók ellen azonban nem indult eljárás.
A forrás szerint ez jól mutatja, hogy a rendszer maga sem kezeli következetesen az összeférhetetlenségeket, miközben rengeteg vizsga lehet érintett.
A tanulóvezetők több mint fele elhasal az első vizsgán

A minisztérium szerint nincsen gond
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) viszont határozottan cáfolta, hogy széles körű problémáról lenne szó. Közlésük szerint: a kettős névjegyzékben szereplés nem tiltott, csak annak van jelentősége, hogy a vizsgabiztos azon a konkrét vizsgán oktatott-e korábban. Hozzátették, hogy 2019 óta nem kellett vizsgát érvényteleníteni összeférhetetlenség miatt, bírósági ügy sem indult, illetve hangsúlyozták, hogy minden bejelentést kivizsgálnak.
A tárca hozzátette: 2023 óta egy informatikai rendszer automatikusan jelzi, ha egy vizsgabiztos és egy oktató neve ugyanazon tanulónál átfedést mutat.
A vizsgabiztosok 80 százaléka szerepel az oktatói vagy az iskolavezetői névjegyzékben
A Mosolyzóna Autósiskola vezetője, Pető Attila azt nyilatkozta a Telexnek, hogy a szabályok papíron világosak, a gyakorlat viszont más képet mutat. Szerinte a kisebb megyékben szinte mindenki ismer mindenkit: "a feleket régi baráti szálak fűzik egymáshoz, vagyis valóban felvethető az összeférhetetlenség problémája, de ennek egy részét nem lehet jogszabályokkal megszüntetni" – fejtette ki.
Hozzátette, hogy a jelenlegi szakmai névjegyzékben szereplő 680 vizsgabiztos közül 564, tehát a szakemberek több mint 80 százaléka a szakoktatói vagy az iskolavezetői névjegyzékben is szerepel. Ez önmagában nem jogsértő, de kérdéseket vet fel az átláthatóságról.
Pető szerint az oktatók jellemzően oktatói pályáról lépnek tovább vizsgabiztosi pozícióba, így természetes, hogy sok a kettős jogosultság – a rendszer viszont érzékeny az összefonódásokra.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).