„Nagyon ki vagyunk akadva” – eltűnhetnek a diplomások a szociális szférából a szakszervezetek szerint

Az oktatásba és az egészségügybe mehetnek át a szociális szférában dolgozó diplomások.

A Szociális Érdekegyeztető Tanács ülésén a kormány részletesen ismertette a 15 százalékos béremelési csomagot, amely szociális ágazati összevont pótlékemelés formájában valósulna meg. A szakszervezetek szerint azonban a javaslat megtévesztő: mivel a minimálbér jövőre várhatóan 11 százalékkal nő, a pótlékemelés gyakorlatilag csak a kötelező béremelkedéshez igazodik, nem pedig valódi, differenciált bérrendezést ad - írja a Népszava.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke úgy fogalmazott, „nagyon ki vagyunk akadva”, mivel a diplomaták bére ismét alig nő majd. Szerinte a kormány ezzel saját maga idéz elő munkaerőpiaci elszívó hatást: a szociális terület képzett, diplomás munkavállalói a jobban fizetett egészségügybe vagy az oktatásba mennek át.

A szakma évek óta jelzi, hogy a bértábla nemcsak elavult, de nincs is a diplomások szintjéhez igazítva. Míg a bértábla legalján lévők 2022 óta 60 százalékos emelkedést tapasztaltak, addig egy negyven éve pályán lévő diplomás kolléga mindössze 31 százalékkal keres többet, vagyis a béraránytalanság drámaian nőtt.

A szakszervezetek szerint a kormány ismét egyeztetés nélkül döntött, és a most bejelentett csomag csak tovább fokozza a már amúgy is kritikus munkaerőhiányt. Boros jelezte: újabb akciókra készülnek, hogy felhívják a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára.

Legutóbb a levéltárosok demonstráltak az alacsony bérek miatt. Ezzel is jelezték az elégedetlenségüket a kormányzat által ígért 15 százalékos béremeléssel, amely szerintük még a 2022-es bérkorrekció óta felhalmozódott inflációt sem kompenzálja

Azt pedig az Eduline-on is megírtuk, hogy felméri a sztrájkhajlandóságot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a nevelést, oktatást közvetlenül segítők béremelése érdekében.

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, a köznevelésért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán a szakszervezettel való legutóbbi egyeztetésén kijelentette, hogy a választásokig nem hajlandóak jogszabályokat módosítani, a garantált bérminimum emelkedésén kívül pedig egyéb béremelésre nem számíthatnak továbbra sem az oktatást és nevelést segítő dolgozók, mert arra nincs fedezet a 2026-os költségvetésben. Holott a szervezet egy korábbi felmérése szerint az esetükben még indokoltabb a béremelés, mint korábban a pedagógusok esetében volt, mivel a fizetésük átlagosan mindössze nettó 230 ezer forint.

 

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.