Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hankó Balázs hangsúlyozta, hogy nemcsak dupla annyian vettek részt a Pannónia ösztöndíjprogramban, mint az Erasmusban, de az ösztöndíjak is magasabbak.
A Nyugati Pályaudvaron tartott keddi sajtótájékoztatón Hankó Balázs és a programhoz kapcsolódó vezetők értékelték a Pannónia ösztöndíjprogram első évének eredményeit.
A sikeres első év után a következőket tervezik
A miniszter kiemelte, hogy
az ösztöndíjprogramban 8115 fiatal vett részt, ami közel duplája az Erasmus-programban utolsó évében résztvevők számának.”
A programra eddig 10 milliárd forintot fordítottak, és a következő időszakban újabb ugyanekkora összeget terveznek rá.
Kiderült az is, hogy
"Az ösztöndíjat előre megkapják a programhoz csatlakozók. Összege akár 1,4 millió forint is lehet, az Erasmus által biztosított 900 ezer forint helyett."
A miniszter szólt arról is, a következő napokban a nagyobb vasúti pályaudvarokon népszerűsítik a Pannónia ösztöndíjprogramot.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az egyetemről utazott ki a legtöbb hallgató, és a kiutazó oktatók száma 60 százalékkal nőtt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.