Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken

Bár mivel idén szerdára esik, ezért hosszú hétvégével nem jár, azért mégiscsak mindenkinek jólesik egy pihenőnap a hét közepén is augusztus 20-án. Összeszedtünk néhány programötletet Budapesten és vidéken, amivel eltölthetitek az időtöket, ha aktív kikapcsolódásra vágytok.

  • Székács Linda

Cirkusz, Csárdafesztivál, csillagászat Budapesten

Már a nemzeti ünnepet megelőző napokban is programok tucatjai várják az érdeklődőket Budapesten, ahol a Vörösmarty téri Csárdafesztiválon augusztus 16-20. között a tradicionális magyar konyha ételeit, többek között kemencében sült rétest, kolbászokat, pörköltöket kóstolhattok végig.

Augusztus 20-án innen akár a Budai Várba is átmehettek, ahol színészek fogják újrajátszani a magyar történelem jelentős eseményeit, többek között Szent István király államalapítását is. Ha pedig a történelem helyett inkább valami gyerekeknek való(bb) családi programot keresnétek, a Városligetben cirkusz, bánszínház és filmvetítés várja az érdeklődőket, a Millenári Parkban pedig az első magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal is találkozhattok.

Lesznek ugyanakkor városszerte koncertek is; a Műegyetem rakparton például Curtis és a Road.

Virágkarnevál, Halott Pénz koncert Debrecenben

Budapesthez hasonlóan Debrecenben is több napon keresztül és több helyszínen várják az érdeklődőket szerte a városban. A programfüzet szerint a virágkompozíciókkal feldíszített kocsik karneváli felvonulása augusztus 20-án elég korán, már reggel 8-kor lesz, ezeket azonban később is megnézhetitek majd, este 20 órakor pedig kezdődik az éjszakai felvonulás. A kettő között pedig napközben helyi táncsoportok bemutatóival találkozhattok a városban, majd a felvonulást követően 22 órakor kezdődik a Halott Pénz koncertje.

Királyok menete - Székesfehérvár

Megelevenedik a történelem a magyar királyok koronázási helyszíneként ismert Székesfehérváron augusztus 20-án, ahol a középkori vásár mellett 17:15-kor óriásbáb felvonulás lesz, 20:00-tól pedig Erkel Ferenc: Hunyadi László című operejának koncertszerű előadását nézhetitek meg.

Szent István-napi forgatag - Szeged

A Szent István-napi forgatag második napján koncertekkel, gyerekprogramokkal és finom ételekkel várják az érdeklődőket Szegeden is a Széchenyi téren. Este 20:00-tól KFT koncert, utána pedig 21 órától ünnepi tűzijáték is lesz.

 

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.