Kölcsönvette rokona kocsiját a 15 éves, a sötétben száguldozott vele Sümegen

A rendőrök videóra vették a nem mindennapi autós üldözést.

A járőrök január 10-én este egy gyorshajtóra lettek figyelmesek Sümegen, akit meg akartak állítani. Azonban hiába használtak megkülönböztető jelzést, az autós nem lassított, hanem megpróbált elmenekült - írja a police.hu.

A sofőr átszáguldott a kisvároson. Nem vette figyelembe, hogy az egyik kereszteződésben piros volt a lámpa, index nélkül hajtott ki a körforgalomból és többször átlépte a záróvonalat. Végül azonban az egyik utca végén megállt, és a rendőrök elkapták.

Ekkor derült ki, hogy az autót egy 15 éves vezette, aki a kocsit az egyik rokonától vette kölcsön.

Mivel a korából fakadóan nem volt jogosítványa és több közlekedési szabályt is megszegett, eljárás indult ellene.

 

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.