Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Csaknem négy hónappal az online KRESZ-tanfolyamok indulása után kezdődött meg a vizsgaszervezés az iskolákban.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter november elejére ígérte a KRESZ- és egészségügyi vizsgaszervező felület megnyitását, erre végül csak december elején került sor. Ehhez képest a tényleges vizsgaszervezés csak januárban kezdődött el. 2025. január 8-án a Belügyminisztérium adatai szerint 50 KRESZ- és 31 egészségügyi "vizsgameghirdetés volt aktív." - írja a Népszava.
Bár a KRÉTA rendszerében már szeptemberben jelentkezhettek a diákok az online KRESZ-tanfolyamokra, de a tanfolyamok és vizsgák közötti hosszú átfutási idő sokaknak okozott gondot.
Mivel a vizsgákat jelenleg az iskolák szervezik, ez pedig újabb kihívások elé állítja a közoktatási intézményeket. Az általános gyakorlat szerint a vizsgára jelentkezést eddig az autósiskolák intézték, de ebben az esetben az iskolák feladata, hogy „felügyeljék” a tanfolyamot és megszervezzék a vizsgát is.
A helyzetet bonyolítja, hogy az online tanfolyamok elvégzése után a diákok hagyományos vizsgázási lehetőséget is választhatnak, ám ezt saját költségen kell finanszírozniuk, amelyet később visszaigényelhetnek.
Egyre több szülő fordul az autósiskolákhoz azzal a kérdéssel, hogy miért nem tud a gyerek vizsgázni, amikor már elvégezte az online tananyagot
– mondta a lapnak Hoffmann Csaba, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete (AVOSZ) alelnöke, aki szerint jelenleg nem egyértelmű, hogy a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) rendszere látja-e az iskolai rendszerben végzett tanulókat.
„Valószínű, hogy a KAV addig nem érzékeli őket, amíg nem tettek sikeres KRESZ-vizsgát” – tette hozzá, ami komoly bizonytalanságot szül: a szülők vagy kivárnak, vagy autósiskolához fordulnak.
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy ősszel több autósiskola megemelte a gyakorlati órák díját azoknál a diákoknál, akik nem náluk végezték a KRESZ-és az elsősegélytanfolyamot.
A középiskolások ingyenes jogosítványával részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.