Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A különleges könyvtárat a napokban avatták fel.
A tudomány világnapja alkalmából megrendezett második cirkuszi könyvünnepen megnyitotta kapuit a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum cirkuszművészeti könyvtára, amelynek létrehozásában az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézete jelentős szerepet vállalt - közölte honlapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója szerint Európa-szerte számos magyar és nemzetközi vonatkozású cirkuszművészeti szakkönyvet és múzeumi relikviát ajánlottak és ajánlanak fel a könyvtár számára; így a napokban ünnepélyesen átadott gyűjtemény körülbelül 4000 cirkuszi szakkönyvvel és több mint 10 ezer periodikával rendelkezik.
A könyvtár az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ szoros együttműködésével jöhetett létre, melynek részeként közös, kihelyezett órákat is tartanak majd a hallgatóknak és intenzív kutatási tevékenységet folytatnak, amik eredményeit magyar és nemzetközi konferenciákon és tudományos publikációkban is nyilvánosságra hozzák.
"Az intézmények közötti kooperáció fontos pillére a folyamatos szakértői konzultáció és a szakmai gyakorlatok lebonyolítása, ahogy a könyvtáros munkaerő-utánpótlás biztosítása is"
- írják.
Az intézmény a későbbiekben levéltárral, kosztümtárral és múzeumi raktárral is bővül majd. A könyvtár mindenki számára ingyenesen látogatható.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.