Hipóval mosták át a vízrendszert az ELTE-n, komoly következménye lett

Mivel egy év után a lágymányosi kampusz épületeiben csak október elején lett meleg víz, ezért az üzemeltető hipóval mosta át a rendszert.

Az üzemeltető tartott attól, hogy az éven át pangó vezetékekben esetleg megtelepedett valami, ezért hipóval mosta át a csöveket. Az üzemeltető úgy gondolta, hogy mivel ez egy zárt rendszer, nem jár kockázattal a mosás. Később kiderült, tévedtek.

A 444 információi szerint a melegvíz-körből több alrendszerbe, köztük a központi lágy vizes rendszerbe is és az egyes tanszékek saját hálózataiba is, átszivárgott a hipó. A probléma akkor derült ki, amikor vasárnap este a halak tömegével kezdtek elpusztulni egy biológiai laborban. Vannak kutatási projektek, amiket akár több hónappal is visszavet az eset. Azok a kutatási eredmények ugyanis nem használhatóak, amikhez lágy vizet használtak..

At ELTE informálta a tanárokat és a hallgatókat, de akadt olyan, akihez nem ért el időben az információ, és ivott a hipós vízből.

A tisztító folyadék mechanikai hiba miatt kerülhetett a vízrendszerbe, a hibát az ELTE Műszaki Főigazgatóság munkatársai azonnal elhárították. A vizsgálat és az esetleges károk felmérése jelenleg folyamatban van.

- válaszolta az ELTE sajtóosztálya a portál megkeresésére.

 

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.