Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nyár vége óta bekeményített a fogyasztóvédelem. Azóta intenzíven ellenőrzik, hogy a könyvesboltok betartják-e a kormány által gyermekvédelmi törvényekre vonatkozó rendelkezéseket.
Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív vezetője arról számolt be a HVG-nek, hogy egyre gyakoribbak az ellenőrzések, a Líra üzleteiben már legalább 15 alkalommal jártak az ellenőrök. A lap szerint nem csak a Líra érintett az ügyben, a Librit is rendszeresen vizsgálják.
Belső körökben többen is úgy gondolják, hogy a kormányhivatalok célzottan álltak rá az ellenőrzésekre. Ezzel kapcsolatban a HVG megkereste a Miniszterelnökséget, de válasz egyelőre nem érkezett a részükről.
Beszámolók szerint az ellenőrök vásárlóknak adják ki magukat egy ellenőrzés során és úgy figyelik, hogy a könyvesboltok betartanak-e minden törvényi előírást. Tehát lefóliázva és elkülönítve tartják-e az olyan tartalmú könyveket, amelyek a törvény szerint károsan hatnak a gyerekekre.
A Lírát júliusban 12 millió forintra büntették azért, mert nem fóliázta be az egyik olyan ifjúsági könyvet (Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás), amiben homoszexuális tartalom is megjelenik. A Líra azóta felfigyelt egy hibára a jogszabályban, ami miatt az ellenük indított pert is elveszítheti a kormány.
Ezért a Líra a bíróságon támadja a rájuk rótt bírságot, de ennek kapcsán még nem tűztek ki új tárgyalást. Nyáry Krisztián szerint ez majd novemberben lesz várható. A bírság végrehajtásának felfüggesztését is kérte a cég amit elsőfokon elutasítottak, de másodfokon még nem született döntés.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).