Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Budapest Pride szervezői „könyveket szabadítottak ki” az egyik Libri áruházban.
A Budapest Pride Instagram-videóban mutatta meg, ahogy Kovács Domonkos színművész-bábszínész és Papp Éva előadóművész és aktivista kicsomagolták az egyik könyvesbolt lefóliázott könyveit - írta meg a Telex.
Első látásra is nyilvánvaló volt, hogy ez a rendelkezés hazugságra és gyűlöletkeltésre épül, célja az uszítás, a megfélemlítés és az öncenzúrára kényszerítés, a gyakorlati megvalósítása azonban sokáig kérdéses volt
- mondta Szakonyi Marci, a Budapest Pride egyik vezetője, mielőtt bementek a boltba.
A Budapest Pride folyamatosan azon dolgozik, hogy a jogtipró rendelkezéseket a lehető leghamarabb hatályon kívül helyezzék, és addig is a lehető legkevesebb kárt okozzák
- írták közleményükben a melegellenes gyermekvédelmi törvény előírásaira hivatkozva.
Az akció közben Kovács Domokos és Papp Éva arról beszéltek, hogy ezt a cenzúrával szembeni fellépés és a jogegyenlőség előmozdítása érdekében teszik.
Nemsokára az is megeshet, hogy a boltok saját maguk veszik le a fóliákat a könyveikről, miután azt a bizonyos vesszőhiányt a Líra észrevette a rendeletben. Azt, hogy ennek kapcsán milyen további intézkedések fognak történni, egyelőre azonban nem lehet tudni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.