Felére csökkentette idén télen a gázfogyasztását a Corvinus

Majdnem 51 százalékkal kevesebb gázt használt a Budapesti Corvinus Egyetem 2022 utolsó három hónapjában.

  • Eduline

Az egyetem nagyjából 170 ezer köbméternyi gáz spórolt meg. Ezzel a gázmennyiséggel nagyjából 140 átlagos fogyasztású háztartást lehetne egy éven át ellátni – írja a Corvinus.

Az intézmény háromhetes téli szünetet tartott, az épületek fűtését 20 fokra állították be, a Fővám téri főépületben csak a déli kaput tartják nyitva, és az órarendet is átalakították – de azt is hozzáteszik, hogy az enyhe tél is segített ebben.

„A fenntarthatóságot célzó intézkedések olykor a komfortérzet csökkenésével járhatnak, melyet további optimalizálással igyekeznek ellensúlyozni a campusszolgáltatások munkatársai. Emellett folyamatosan dolgoznak olyan műszaki megoldásokon, amivel a jövőre nézve kisebb komfortkieséssel is fenntartható mértékű fogyasztás érhető el” – írják.

A Corvinus áramfogyasztása is 24 százalékkal csökkent – többek között energiatakarékos izzóval működő asztali lámpákat kaphattak a dolgozók, akik vállalták, hogy „csak szükség esetén” használják a mennyezeti világítást, lekapcsolták a C épület homlokzati világítását, és a könyvtár párásító berendezéseit is leállították, a főépületben mozgásérzékelővel szerelték fel a közlekedők és a közösségi terek lámpáit. Hozzáteszik azt is, az egyetem megújuló fenntarthatóségi stratégiájának kidolgozásába a hallgatókat és dolgozókat is bevonják.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu