Hosszabbak lesznek a tanítási napok több brit iskolában, szerintük ez jó lesz a diákoknak

Érdekes programba kezdett tizennégy brit iskola: heti öt órával meghosszabbítják a tanítási időt, a diákok művészeti, zenei vagy sportfoglalkozásokon vehetnek részt.

  • Bezzeg Hanna

A kísérleti program januárban kezdődik majd, és tíz héten át tart – írja a BBC. Az ötletgazdák szerint a járvány miatt a diákok nagyon kevés művészeti, sport- és más foglalkozáson vehettek részt az elmúlt hónapokban, ezeket most lehet pótolni.

Az plusz órákon így aztán nem tanulnak majd a gyerekek, hanem különböző szakkörökön vehetnek részt, DJ klubot, főzőszakkört és könyvklubot is szerveznek.

A legtöbb iskolásnak nagyon tetszik az ötlet, örülnek, hogy több időt tölthetnek a barátaikkal, és új dolgokat tanulhatnak. Persze vannak olyanok is, akik attól tartanak, a hosszú nap végére a szokásosnál is fáradtabbak lesznek majd.

A szülők és a pedagógusok kevésbé lekesek, többek szerint az általános iskolásokat kimeríti majd a sűrű időbeosztás, a tanároknak pedig nem lesz elegendő idejük felkészülni a tanórákra. Szakszervezetek szerint az új rendelkezés csak plusz nyomást helyez az intézményekre, az iskolaidő meghosszabbítása helyett a kötelező órák minőségének javítását javasolják.

Az iskolai munkanapok meghosszabbításával párhuzamosan előkerült a nyári szünet lerövidítésének ötlete is, egyes szakértők szerint a jelenlegi, hathetes nyári szünet a hátrányos helyzetű diákok lemaradását erősíti.

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu