Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A helyközi, távolsági bérleteken, utazási kedvezményeken túl számos helyen élhettek még a diákkedvezményetekkel. Sok esetben nem egyértelmű akcióról van szó, ezért könnyen elfelejthetitek kihasználni a lehetőségeket. Mutatjuk, hol és merre érdemes keresgélni, ahol biztosan olcsóbban hozzájuthattok tárgyakhoz, élményekhez, szolgáltatásokhoz.
Színház, mozi
Az olcsóbb (diákkedvezményes) mozijegyeket a legtöbben talán igénybeveszitek, de ne feledkezzetek meg az alternatív mozikban sem utánajárni a kedvezményeknek. A színházról már kevesebben szoktak tudni: általában személyesen a jegyirodákban, de jóval olcsóbb jegyekhez juthattok hozzá, ha megnéznétek egy-egy színházi előadást. Konkrét szabályokról, a fővárosi színházak kedvezményeiről írtunk legutóbb, itt találjátok meg a cikket.
Napi étkezés
A legnagyobb kincset és talán a legkihasználhatlanabb forrást az étkezés jelenti. Sokkal több kifőzdében, étteremben van lehetőség diákkedvezményre, mint azt gondoljátok, legyetek résen, és olcsóbban megúszhatjátok a napi étkezés kérdését. Így könnyebben beleférhet egy szintén diákkedvezmény mellett igénybevett kávézás, sütizés is akár.
Könyvtár
A nagy városi könyvtárakat is érdemes látogatni, ugyanis ezek többségébe is beiratkozhattok kedvezményesen. Néhány hete összegyűjöttünk néhány budapesti könyvtárat, ahol azt is megnéztük, mennyi a beiratkozás díja diákkedvezménnyel. Már csak kipróbálni is érdemes a "nagy könyvtárazást", lehet, hogy a tanulás terén is új, jól működő módszereket fedezhettek fel általa.
Múzeum
Múzeumlátogatásokat is érdemes beiktatni az napjaitokba bizonyos időközönként, nem mellesleg azért, mert ezekre a helyekre is ha nem ingyenesen, de jóval olcsóbban eljuthattok, míg diákok, 26 éves kor alattiak vagytok. Ezekről a kedvezményekről itt olvashattok részletesebben.
Sport
Nem csak a kulturális programok, a sport is fontos dolog a mindennapokban. Számos edzőtermi jegyhez, bérlethez juthattok hozzá diákkedvezménnyel. Érdemes a környéketeken, de főleg az egyetemetek környékén körülnézni, ugyanis szoktak lenni kifejezetten intézményi akciók is egy-egy teremben. A profiknak pedig szintén jó hír, a sportversenyekre való nevezési díjak között is általában van diákkedvezmény, így előttetek a lehetőség ezen a téren is.
Vizsgák, dolgozatok, érettségi? Öt tipp, hogy könnyebben menjen a tanulás
Úgy érzitek, hogy bármi elvonja a figyelmeteket és minden érdekesebb, mint a tanulás? Rendszeresen küszködtök azzal, hogy végre átvegyétek az adott anyagmennyiséget? Most összegyűjtöttünk néhány tippet, ami a témazárók, az érettségi, a zh-k és a vizsgák előtt állók számára is egyaránt hasznos lehet a hatékony tanulás érdekében.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.