Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hogyan néztek ki a nagy egyetemek régen? Mi történt az épületekkel az elmúlt évtizedekben? Új cikksorozatunkban utánajárunk, hogyan jöttek létre és változtak azok az épületek, amelyekben ma is egyetemi órák zajlanak. A 20. század elejétől, közepétől mutatunk Fortepan-fotókat a magyarországi egyetemekről: ez a Miskolci Egyetem története.
Miskolcon 1949. szeptember 18-án volt az első egyetemi tanítási nap - derül ki az egyetem történetéből, melynek előzményei egészen a 18. századig húznak, amikortól Selmecbányán zajlott az egyetemi oktatás. Innen aztán a trianoni békeszerződés után (Selmecbánya Csehszlovákia része lett), Sopronba költözött az intézmény. Majd egy 1949-es törvénymódosítás miatt végül - újabb költözést követően - létrejött a miskolci egyetem Nehézipari Műszaki Egyetem néven Janáky István tervei alapján.
A kivitelezés nagy része 1954-re fejeződött be, de ez nem jelentette azt, hogy nem indultak további építkezések. A 60-as években készült tervek alapján például elkészült a kollégiumi épület, de a 80-as években megszületett a jogi kar épülete is. A Fortepanon szereplő fotók a 60-as évekből származnak, a Nehézipari Műszaki Egyetem (mai Miskolci Egyetem) főépülete szerepel a következő 1966-os fotón - a kollégiumok felől nézve.

A következő fotón az E/3-as kollégium bejárati homlokzata látszik bal oldal, szemben pedig a menza épülete szintén 1966-ból.


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Hogyan nézett ki a Műegyetem száz éve? Fotóválogatás
Hogyan néztek ki a nagy egyetemek régen? Mi történt az épületekkel az elmúlt évtizedekben? Új cikksorozatunkban utánajárunk, hogyan jöttek létre és változtak meg azok az épületek, amelyekben ma is egyetemi órák zajlanak. A 20. század elejétől, közepétől mutatunk Fortepan-fotókat a magyarországi egyetemekről: ez a BME története.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.