Ennek örülni fognak az egyetemisták: ennyibe kerülnek 2019-ben a budapesti diákbérletek

Mennyit kell fizetni 2019-ben a budapesti diákbérletért? Mutatjuk.

  • Eduline

2019. január 1-jével nem módosulnak a jegy- és bérletárak, továbbra is a 2014-re megállapított viteldíjak maradnak érvényben – írja oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Vagyis 2019-ben is 3450 forint lesz a havi Budapest-bérlet diákigazolvánnyal – a közoktatásban és a felsőoktatásban tanulóknak is ennyit kell fizetniük.

A közoktatásban tanulók 15 napos bérlete 2300 forint, a környéki helyi bérlet (ez a feltüntetett település közigazgatási határán belül a környéki autóbuszokon érvényes) tanulóknak pedig 2600 forint.

Elfogyott az ösztöndíj? Öt dolog, amivel minden egyetemista sokat spórolhat

Még várni kell a következő havi ösztöndíjra, és a zsebpénzetek is fogytán? Mutatunk néhány tippet egyetemistáknak.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.