Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Az alapvető jogok biztosa szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák a témában készült jelentést.
Széll Bernadett országgyűlési képviselő megkeresésére mondta Kozma Ákos ombudsman, hogy az iskolaérettségi vizsgálatok két évvel ezelőtti szabálymodosítsása és az azóta működő rendszer kapcsán átfogó ombudsmani vizsgálat van folyamatban, és hamarosan nyilvánosságra hozzák az arról készült jelentést - írja a politikus Facebook-oldalán. Szerinte ez azt jelenti, hogy sok szülő fordulhatott panasszal az alapvető jogok biztosához az iskolaérettség megállapításának új rendszere miatt.
Komoly gondok vannak a rendszerben
A Szülői Hang korábbi felmérése szerint is súlyos hiányosságok voltak idén is az iskolaérettségi eljárásban a szülők szakmai tájékoztatásával és a kérvényezés támogatásával kapcsolatban. Az óvoda csupán az esetek 44 százalékában adott a pedagógiai szempontokra is kiterjedő tájékoztatást a szülőknek, pedig enélkül nem lehet egy ilyen összetett kérdésben felelős döntést hozni - írják. Sőt az esetek 15 százalékában még a kérelmezés lehetőségéről sem adtak tájékoztatást a szülőknek.
A felmérés szerint a kérvényező szülők 70 százaléka találkozott elutasítással, amikor támogató írásos szakmai véleményt kértek azoktól a szakemberektől vagy óvodapedagógusoktól, akik egyébként egyetértettek azzal, hogy a gyermek még egy évig óvodában maradjon. Ezen belül 42 százalékban találkoztak a szülők azzal, hogy egyáltalán nem is állították ki az írásos szakmai véleményt, 28 százalékban pedig azt tapasztalták, hogy bár a szakember egyetért a további egy év óvodával, ezt konkrétan mégsem meri beleírni a szakmai véleménybe. Az esetek 19 százalékában előfordult, hogy - tévesen arra hivatkozva, hogy ezt nem szabad - a szülők kifejezett kérése ellenére sem adták ki az intézmények a gyerek fejlődési naplóját, ami egyes esetekben segíthetne a kérvényezésben.
A tavaly előtti törvénymódosítás miatt minden hatéves automatikusan iskolaéretté válik, azonban ha a szülő nem szeretné, hogy gyereke szeptemberben az iskolában kezdjen, kérelmet kell beadnia az Oktatási Hivatalhoz. A szülőknek az új rendszerben nagyon korán és véglegesen kell dönteniük gyermekük iskolaérettségéről. A határidő lejártával sem kérvényezni, sem módosítani nem lehet. "Ha valaki éretlenül megy iskolába – tehát nem rendelkezik azokkal a szociális, értelmi, kommunikációs és testi képességekkel, amelyek szükségesek az első osztály megkezdéséhez –, akkor már eleve hatalmas hátránnyal indul, ami idővel tovább nőhet" - mondta az Eduline-nak Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezetének Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke is.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.