Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Márciusra ígért megállapodást a kormány az Erasmussal kapcsolatban, de még május végére sem történt előrelépés, pedig júliusban a 21 magyar egyetemből 18-nak lejár a szerződése.
Már március elején is arról lehetett olvasni, hogy a modellt váltó egyetemek diákjai ősztől elbúcsúzhatnak az Erasmus+ programtól, ha a kormánynak záros határidőn belül nem sikerül megállapodnia az Európai Bizottsággal (EB) és a tagállamokkal. Majdnem két hónap elteltével sem történt előrelépés:
"A megegyezés első feltétele az lenne, hogy kapjunk végre választ novemberben elküldött levelünkre. Ameddig nem érkezik reakció, nem tudunk továbblépni"
– mondta Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a Mandinernek. Az államtitkár szerint Brüsszel az időhúzásra játszik.
Az Erasmus programból kizárt magyar egyetemek pert indítottak az Európai Bíróságon az Európai Bizottság határozata ellen. Ezzel kapcsolatban elárulta Hankó, hogy van lehetőség arra, hogy a magyar kormány beavatkozzon a perbe és ezt meg is tették az egyetemek oldalán.
Korábban az Eduline is beszámolt arról, hogy az alapítványi egyetemek külföldi csereprogramjainak forrásait az Európai Bizottság összeférhetetlenségre hivatkozva januárban fagyasztotta be, mert problémásnak tartotta az aktív politikusok jelenlétét az egyetemi kuratóriumokban, és hogy a mandátumaik hossza sem volt tisztán meghatározva. Azóta a kuratóriumokból távoztak az aktív politikusok, de az unió szerint a magyar kormány még mindig nem teljesítette a szükséges feltételeket.
Az üggyel kapcsolatos tárgyalásokat magyar oldalról Navracsis Tibor területfejlesztési miniszter kezdte meg, aki tavaly januárban a Partizán műsorában azt mondta, hogy várhatóan márciusra sikerül megegyezni, de amennyiben neki felróható okokból mégsem sikerül megállapodni az Európai Bizottsággal, akkor beadja lemondását.
Erasmus helyett Pannónia
Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár még novemberben számolt be arról, hogy az Erasmus+ programból tavaly januárban kizárt modellváltó egyetemek hallgatói, oktatói és kutatói számára a kormány egy új külföldi csereprogram koncepcióját fogadta el. Az államtitkár akkor azt is hozzátette: az új program 10 milliárd forintos keretből gazdálkodik, és mintegy 8 ezer diáknak, oktatónak és kutatónak biztosítja majd a külföldi egyetemen töltött félév lehetőségét.
A pályázati felhívás szerint a Pannónia Programban a hallgatók három különböző országcsoport valamelyik célországának egyetemére pályázhatnak, az Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Kanada, Japán, Dél-Korea és Hollandia mellett olyan kevésbé biztonságos országokba is, mint Szíria, Nigéria vagy Líbia.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.