Egy ügyész az Ingatlanforgalmi szakképzésen (x)

Szilágyiné dr. Dobó Éva a Legfőbb Ügyészségen dolgozik ügyészként. Ingatlanforgalmi szakjogászképzésre jár, idén fog végezni.

  • Eduline

Ügyészként miért kezdett el erre a képzésre járni?

Az ingatlanforgalom tényleg nem áll közel az ügyészséghez. De az Ügyészségnek van közigazgatási jog szakága is, aminek a feladata - többek között - az államigazgatásban hozott döntések törvényességének a vizsgálata. Államigazgatási szerv a Földhivatal is, és még sok olyan állami szerv, ami ingatlanokkal kapcsolatosan feladatokat lát el.

A munkája során ezek szerint foglalkozik ingatlanokkal?

A munkakörömbe beleillenek az ingatlanokkal kapcsolatos ügyek: ingatlan nyilvántartás, földmérés, földügyek, földhivatali dolgok, építésügy. Ezeket a területeket az ingatlanforgalmi szakjogászképzés mind érinti, ezért is választottam ezt a szakot.

Milyen tapasztalatai vannak a tantárgyakkal kapcsolatban?

Többféle szektorból jött szakemberek járnak a képzésre, ezért szerteágazóak a tantárgyak is. Nekem nincs mindenre szükségem, például nem foglalkozom műszaki ismertekkel, ingatlanbecsléssel. Összességében úgy gondolom, hogy kompletten felépített előadássorozatot állítottak össze a hallgatóknak.

Melyik tantárgyat találta a leghasznosabbnak?

Minden, ami közigazgatással kapcsolatos, az nekem nagyon jó.  Például nemrég változott a közigazgatási eljárásról szóló törvény. A gyakorlati alkalmazása sok problémát vetet fel, jó volt látni többféle rálátást. Számomra a másik hasznos tantárgy az ingatlan nyilvántartás volt.

Az előadások munkaidőben vannak. Nem okozott ez nehézséget?

A munkahelyem támogatott, szerződést is kötöttek velem, így nem okozott problémát az előadások hallgatása. A vizsgákra is kapok négy nap szabadságot.

Elég a négy nap a felkészülésre?

Sajnos nem, a saját szabadságomból is veszek ki egy kicsit. Komolyan kell készülni a vizsgákra. Nem szívesen megyek úgy kollégákhoz vizsgázni, hogy lebőgök, nem teljesítek jól. Kellemetlen lenne, ha később utána a liftbe összetalálkozunk, és azt mondanák, hogy gyengén teljesítettem a vizsgán.

Idén fog végezni. Megérte az erőfeszítést a képzés?

Elsősorban magam miatt kezdtem el ezt az iskolát. Nem léptettek elő, nem emelték fel a fizetésemet. A család, a gyereknevelés miatt bizony kimaradt egy jó pár év a szakmámból, ezért muszáj rádolgozni. Szükségem van nagyobb, szélesebb rálátásra. Muszáj feleleveníteni a tudást. Mindenkiben kell hogy legyen ennyi szakmai igény.

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.