Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ezeken a képzésterületeken nehéz a diploma után elhelyezkedni.
A Diplomás Pályakövetés mérései szerint a művészetközvetítés képzési területen végzettek 40 százaléka nyilatkozott úgy 2023-ban, hogy legalább három egybefüggő hónapot töltött munkanélküliként. Ez a különféle képzésterületek között a legmagasabb, amit
Azzal kapcsolatban, hogy a művészetközvetítési képzésterületen végzettek mennyire tudnak később elhelyezkedni; csak következtetni lehet. A DPR adatai szerint a felméréskor a végzettek 65,3 százaléka dolgozott, 55,1 százalékuk alkalmazottként, a megszerzett tudást és készségeket a munkájuk során viszont a legtöbben (35,5 százalék) csak közepes mértékben használják.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.