Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
2025-ben 9 százalékkal emelkedik a minimálbér.
A Magyar Közlönyben megjelent jövő évi minimálbérről szóló rendeletben rögzítették, mennyi lesz a minimum órabér – írja a hvg.hu.
A rendeletből kiderült, hogy januártól teljes munkaidő teljesítése esetén a minimum havibér 290 800 forint, a hetibér pedig 66 860 forint lesz.
2025-től a napibér alkalmazása esetén 13 380 forintot, órabér alkalmazása esetén 1672 forintot kell fizetni a munkavállalónak.
November 25-én a kormányzat aláírta a következő három évre szóló bérmegállapodást, aminek alapján:
Arról, hogy mint jelent a garantált bérminimum és azt kik kapják, illetve mennyire emelik annak összegét, bővebben az alábbi cikkünkben olvashattok:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.