Friss adatok: az EU országai közül Magyarországon a legalacsonyabb az egy főre jutó fogyasztás

Bulgáriánál is rosszabbul teljesített Magyarország.

Az Eurostat frissítette az egy főre jutó fogyasztási adatokról készült 2023-as statisztikáit, amely alapján kiderült, hogy előző évben a magyarok költöttek a legkevesebbet fogyasztása.

Ezzel Magyarország, megelőzve az eddigi utolsó helyen álló Bulgáriát, a lista legvégére került.

Az egy főre jutó fogyasztás (AIC) magába foglal minden olyan terméket és szolgáltatást, amelyet a háztartások használnak, függetlenül attól, hogy azokat közvetlenül a háztartások, a kormány vagy nonprofit szervezetek vásárolták-e és fizették ki.

A felmérés szerint 2023-ban mindössze 10 uniós országban lett magasabb az egy főre jutó AIC az uniós átlagnál. A legmagasabb értékeket Luxemburgban (38%-kal az uniós átlag felett), Ausztriában és Hollandiában (mindkettő 17%-kal az átlag felett) regisztrálták.

Eközben 17 uniós országban az egy főre jutó AIC az uniós átlag alatt volt, a legalacsonyabb szintet pedig Magyarország érte el, ahol 30 százalékkal volt alacsonyabb az AIC az uniós átlagnál. Ezt követi Bulgária (27%), Szlovákia és Lettország (mindkettő 25%).

A gazdasági teljesítményt nézve sem sokkal jobb Magyarország helyzete: 2023-ban vásárlóerő-paritáson nézve Magyarország egy főre jutó GDP-je az uniós átlag 76 százaléka volt, ami hátulról az ötödik hely, itt Bulgáriát, Szlovákiát, Görögországot és Lettországot sikerült megelőzni. Eközben az osztrák gazdaság egy főre jutó teljesítménye az uniós átlag 123 százaléka.

 

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.