Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A kínai kormány bővíti az egyetemek kapacitását, hogy többen tudjanak a diploma után továbbtanulni. Sokak szerint a kormány ezzel csak kitolja a munkahiányválságot.
Sok diák, bár diplomaszerzés előtt áll, már az egyetemi állásbörzére sem megy el, mert teljesen esélytelennek érzi, hogy munkát találjon – írja a New York Times. A helyzet súlyos, a diákok szerint sokszor már önéletrajzot sem fogadnak el azoktól, akik csak alapképzésben vettek részt.
Nemrég nyilvánosságra hozott adatok alapján Kína talán az egyetlen olyan ország, ahol a vírus alatt fellendült a gazdaság. Ennek ellenére még mindig nincs elegendő jól fizető munkalehetőség a friss diplomásoknak, akik viszont egyre többen vannak. A hivatalos foglalkoztatási számok nem megbízhatóak - írja a lap -, de 2014-ben az egyetemen végzettek munkanélküliségi rátája két hónappal a diplomaszerzés után, egyes területeken 30 százalék körül volt.
A kormány a helyzet megoldására inkább továbbtanulásra ösztönözné a hallgatókat, nemrég be is jelentették, hogy az egyetemeknek 189 ezerrel bővíteniük kell a mesterszakok kapacitásukat - ez majdnem 25 százalékos kapacitásnövelést jelent.
Milyen következménye lehet a tömeges továbbtanulásnak?
Eddig is sokan döntöttek a továbbtanulás mellett: az elmúlt években négymillió diplomás diák felvételizett, ez csaknem 11 százalékos növekedést jelent a korábbiakhoz képest, és több mint kétszerese a 2016-os számnak.
A továbbtanulás felé terelni a diákokat sokak szerint csupán látszatmegoldás lenne a jelenlegi helyzetre. Az országban sokan amiatt is aggódnak, hogy a lépés növeli majd az amúgy is erős versenyt a munkahelyekért és felhígítja a magas végzettséget igénylő szakmákat. Mindezeken felül számos aggály merült fel a bővítésekkel kapcsolatban, például, hogy így nem csökken-e majd az oktatás minősége, a diploma értéke vagy lesz-e elegendő kollégiumi hely.
1997-ben Kínában a hivatalos statisztikák szerint kevesebb mint 3,5 millió egyetemi hallgató volt. 2019-ben több mint 33 millióan voltak, ennek ellenére az egy főre jutó diplomák száma még mindig elmarad a fejlett országokétól. A kormány statisztikái szerint 1000 kínai lakosra körülbelül két diplomás hallgató jut, míg az Egyesült Államokban ez az arány elérheti a kilencet is. A járvány megjelenésével csak rosszabb lett a helyzet, Kína legnagyobb munkaerő-toborzási oldalának jelentése szerint a 2020-ban diplomázottak 26,3 százaléka munkanélküli volt tavaly júniusban.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).