Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Melyik vizsgán használhatok szótárt, és melyiken nem? Túlzásba vihetem-e a szótárazást az írásbelin? Hogyan lehet gyorsan megtalálni az ismeretlen kifejezéseket? Utánajártunk, hogy a tavaszi idény utolsó vizsgái előtt útmutatást adjunk nektek.

A szótár mindig is fontos nyelvtanulási és szókincsbővítési eszköz volt. Ennek ellenére a csak 5-6 éve engedik meg kisebb-nagyobb mértékben a szótárhasználatot a nyelvvizsgán. Pedig a szótár biztonságérzetet ad, ha a nagy izgalomban éppen a legegyszerűbb szó nem jut az eszünkbe. Vagy érdemes egy nehezebb kifejezést ellenőrizni vizsga közben. Elsőként az Euroexam döntött úgy 2012-ben, hogy minden vizsgarészben megengedi a szótárhasználatot, majd a példát több vizsgaközpont követte, igaz, sok helyen korlátokkal.
Milyen nyelvvizsgákon lehet szótárt használni?
Az Origót választók a teljes írásbelin használhatnak szótárt, a szóbelin azonban nem, és ugyanez áll a BME vizsgákra is. Az ECL vizsgán csak az íráskészség feladatainál vehetik elő a szótárt a vizsgázók. A TELC vizsgázóinak viszont felesleges szótárt cipelniük, ott ugyanis egyik vizsgarészen sem engedélyezik a használatát.
Az Euroexam az olvasásértés és az íráskészség feladatokban szabad szótárhasználatot enged, a hallásértésnél az utolsó öt percben lehet elővenni a szótárt. Emellett egy beszédkészség feladat felkészülési ideje alatt is kinyithatod nyomtatott szótáradat, mindehhez honlapjukon szótárhasználati tippeket is találsz.
Első a szövegkörnyezet!
Egyes nyelvtanulók annyira "rákattannak" a szótárazásra, hogy például az olvasáskészséget mérő feladatoknál olyan kifejezések miatt is automatikusan fellapozzák, amelyeknek a jelentését a szövegkörnyezetből sokkal gyorsabban, sőt sok esetben pontosabban kitalálhatnák. Ehhez csak az kell, hogy az adott mondatot megelőző, illetve az azt követő mondatot is el kell olvasnod, de a 3 mondat együttes elolvasása és az ismeretlen szó vagy kifejezés jelentésének kitalálása is messze kevesebb idő, mint a szótárazni.
Hány feladatot kell megoldanotok a legnépszerűbb B2-es nyelvvizsgákon?
Nyelvvizsgára készültök, de még nem döntöttétek el, melyik nyelvvizsgaközpont írásbelijét és szóbelijét választjátok? Új cikksorozatunk első részében megmutatjuk, hány feladatot kell megoldanotok a legnépszerűbb B2-es, egynyelvű nyelvvizsgákon, és minderre mennyi időt kaptok. Aligha árulunk el nagy titkot: minél hosszabb egy írásbeli/szóbeli, annál fárasztóbb, egy háromórás vizsga végén már nehéz koncentrálni.
Tanulj meg szótárazni!
„Akkor érdemes a kis "súgógépet" használni, ha már minden kötél szakad, mert az tényleg nem működik, főleg nyelvvizsgán, hogy minden második szót a szótárban nézzük meg... A kevesebb néha több, inkább írjunk magunktól egy kevésbé hangzatos kifejezést, de legyen idő mindenképp a mondat befejezésére” – tanácsolja a Facebookon egy nyelvvizsgázó. De ha használni akarod, akkor készülj fel rá, a szótárhasználat is egy tanulási készség, melyet könnyen fejleszthetsz.
A rövidebb gyakorlatokat 2-3 naponta megismételheted más-más szókészletet használva, a kicsivel hosszabb játékokat elég 4-5 alkalommal végigcsinálni. Szánj ezekre 5-6 hetet közvetlenül a vizsgád előtt.
| A "kedvenc" szótárak gyakorláshoz és nyelvvizsgára |
| • Az angol-magyar kétnyelvűek közül sokak kedvence a "Lázárvarga", míg a német kétnyelvű szótárak közül a Hessky-féle szótárakat és az Akadémiai Kiadó szótárait használják a legtöbben.• Az angol egynyelvűek közül elsősorban az Oxford Advanced Learner's Dictionary, a Longman Dictionary of Contemporary English, a Cambridge International Dictironary of English és a Macmillan English Dictionary szótárakra gondoltunk.• A német egynyelvűek közül a DUDEN, a Langenscheidt a Wahrig a leghasznosabbak. Az első kettőnek van középfokú vizsgára gyúróknak egyszerűbb nyelvezetű változata is az anyanyelvűek és haladók számára írt nagyszótáraik mellett. |
Öt játékos gyakorlat szótárhasználati készségeid fejlesztésére
1. gyakorlat: Ilyen sok szót ismersz
Csapj fel egy egynyelvű vagy egy kétnyelvű szótárt (utóbbi angol/német/stb.-magyar változatát) bárhol: számold meg egy oldalon vagy egy oldalpáron, hogy hány szót, kifejezést ismersz! Ugye milyen sokat? Ettől nőni fog az önbizalmadat. Legközelebb jöhet egy másik oldalpár!
2. gyakorlat: Öt ismerős
Válassz ki egy angol/német/stb.-magyar vagy egynyelvű szótár felcsapott oldalán öt olyan szót vagy kifejezést, amely ismerős, amelyről azt gondolod, hogy tudod a jelentését, de nem vagy teljesen biztos benne. Először próbáld felidézni, megtippelni a jelentését, majd gyorsan olvasd végig a teljes szócikket ellenőrzés céljából. A játék megerősíti a szókincsedbe vetett hited, miközben gyakorlod a szócikkben használatos rövidítések, jelek gyors megértését is.
3. gyakorlat: ABC, ABC, ABC
Naná, hogy ismered az ABC-t, például angolul. A vizsgán is menni fog? Ehhez a gyakorlathoz egy segítő kell, de neki nem feltétlenül kell tudnia az adott idegen nyelven. Add oda neki angol/német/stb.-magyar vagy egynyelvű szótáradat egy adott oldalpáron kinyitva. Írjon le egy lapra egymás alá legalább 12-15 szót, hogy a listán szereplő szavak sorrendje még véletlenül se egyezzen meg a szótár ABC sorrendjével. A helyesírás ezért fontos. Miután megkapod a lapot, próbáld a lehető leggyorsabban a tökéletes ABC sorrendbe tenni a lista szavait (pl. egyszerű sorszámozással). A végén a szótárral ellenőrizheted magad.

4. gyakorlat: Játék a haszontalan szavakkal
Ülj le egy magyar-angol/német/stb. szótárral, és kérj meg valakit, hogy mondjon tizenöt minél szokatlanabb szót, te pedig írd le őket: pl. nyavalyog, kolbászmérgezés, légycsapó, hintapolitika, darabbérrendszer (nem baj, ha magyarul sem tudod, mit jelent egyik-másik). Ha kész a lista, keresd meg egyenként mindegyik szó angol vagy német megfelelőjét a lehető leggyorsabban. Ha családtagjaid, barátaid, kedvesed tud angolul vagy németül, ez visszafelé is eljátszható, akár angol-magyar, német-magyar vagy egynyelvű szótárral is.
5. gyakorlat: Te tudsz „szótárul”?
A nyomtatott szótárak speciális rövidítéseit, jeleit „anyanyelvi szinten” kell ismerned, ha egy szó megfelelő alakját akarod használni, a megfelelő vonzatokkal, ragokkal, névelőkkel, elöljárószókkal a leggyakoribb szóösszetételekben stb. Miután egyszer végigböngészted a szótárad jelmagyarázó oldalait a kötet legelején, csapd föl bármely oldalon, és teszteld magad. Ugrálj random módon menj egyik szócikkről a másikra, és nézd végig az adott szócikk minden jelét, rövidítését, bizonyosodj meg róla, hogy pontosan tudod, mi, mit jelent, mire vonatkozik. Ha nem világos valamelyik, nézd meg újra a jelmagyarázatot. Valószínű, hogy egy oldalpáron ide-oda ugrálva a szótár legtöbb fontos jele, rövidítése elő fog kerülni.
Itt még több, vizsgarészekre bontott tippet találtok.
Itt még több, vizsgarészre lebontott tippet találtok.
Itt vannak a legfontosabb infók a nyelvvizsgákról: nyelvtani teszt, szótárhasználat, feladatok
Az elmúlt hónapokban rengeteg infót gyűjtöttünk össze azoknak, akik éppen a nyelvvizsgára készülnek, vagy még csak most keresik a legszimpatikusabb nyelvvizsgaközpontot. Íme, a legfontosabb cikkek egy helyen. Hány feladatot kell megoldani a nyelvvizsgán? A rövid válasz: attól függ, melyik nyelvvizsgát választjátok.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.