Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megjelent a kormány diplomamentő programjának pályázata, e szerint július 14-től év végéig lehet jelentkezni a nyelvvizsgára felkészítő ingyenes tanfolyamokra - számol be róla a Magyar Nemzet.

A lap pénteki cikke szerint azok jelentkezhetnek az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) felhívására, akik az államvizsgát már letették, nincs hallgatói jogviszonyuk, de a diplomájukat nyelvvizsga hiányában még nem vehették át. Ők Czomba Sándor munkaerő-piaci és képzési államtitkár szerint ötvenezren vannak, közülük most mintegy tízezren juthatnak oklevélhez a 3 milliárd forint keretösszegű programban. Az érdeklődés óriási, az előzetes regisztráción 25 ezren vettek részt - írja az újság.
A diplomamentő program keretében a kormány fejenként legfeljebb 300 ezer forinttal támogatja a résztvevőket, angol, német és francia nyelven elérhető ingyenes nyelvtanfolyam formájában. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a képzés után B2 szintű, vagyis középfokú, államilag elismert nyelvvizsgát tesznek 2015. december 31-ig, majd átveszik diplomájukat, és ezt 2016. február 28-ig igazolják is.
A program csak a képzést finanszírozza, a vizsgadíjakat - a regisztrált álláskeresők kivételével - mindenkinek magának kell állnia. A regisztrált álláskeresőknek 90 százalékos útiköltség-támogatást is biztosít a kormány. Elbíráláskor előnyben részesítik a munkanélkülieket és azokat, aki első diplomájuk megszerzésére készülnek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.