Új pályázat középiskolásoknak: olasz nyelvi verseny

Pályázatot hirdet a budapesti Olasz Kultúrintézet az olasz nyelvet oktató 250 magyar iskola diákjainak: a Ciao!

  • MTI

Pályázatot hirdet a budapesti Olasz Kultúrintézet az olasz nyelvet oktató 250 magyar iskola diákjainak: a Ciao! Beszéljünk olaszul? pályázatra minden diák jelentkezhet, azok is, akik nem tanulnak olaszul.

A kezdeményezés célja, hogy a figyelmet az olasz nyelvre irányítsák, és hangsúlyozzák a Budapesten jelen lévő olasz cégek érdeklődését azok iránt, akik már egészen fiatal korban elsajátítják az olasz nyelvet.

Az oktatási szintenként (alap-, közép-, felsőszint) kiírt pályázat alapján a résztvevőknek egy olasz nyelvű szöveget kell írniuk. A pályázat szövegét és a részvételi feltételeket minden érdekelt iskola megkapja. Összesen 18 diák kap díjat (három nyelvi szinten, szintenként két, olaszul tanuló és olaszul nem tanuló kategóriában)

A díjátadó ünnepséget a következő olasz nyelv hete a világban (október 15-21.) rendezvénysorozat alkalmával tartják. A felajánlott díjak között többi között technikai eszközök, - számítógép, DVD-lejátszó - valamint könyvek, CD-k, ingyenes nyelvtanfolyamok szerepelnek.

Hozzászólások

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.