Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy új, egyszerű módszerrel kideríthetitek, hogyan álltok az angollal. A feladatok többségében az olvasás vagy hallás utáni értést vizsgálják.

A Duolingo ingyenes nyelvvizsga-felmérőt tett elérhetővé,
. A teszt kitöltésével nem Rigó utcai értelemben vett eredményt kaptok, de az kiderül, hogy milyen szinten álltok az angollal.
A feladatok többsége az olvasás vagy hallás utáni értés vizsgálatával ítél. Ki kell választanotok egy tucat szó közül azokat, amelyek létező angol szavak. A szavakat vagy egy listán látjátok, vagy egy gombnyomásra meghallgathatjátok.
Egy másik feladattípusban egy egyszerű mondatot kell hallás után minél pontosabban leírnotok, de olyan is van, hogy egy szövegbe kell behelyettesíteni a hiányzó szavakat, de úgy, hogy a végén értelme is legyen a dolognak. A feladatokra egy-két perc áll rendelkezésre. A végén a százalékos eredmény mellett rövid szöveges értékelést is kaptok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.