Nyelvvizsgabotrány: politikusok is fizettek a bizonyítványért?

Politikusok, parlamenti képviselők és egy magas beosztású minisztériumi köztisztviselő is vásárolhatott magának...

  • Eduline
Képünk illusztráció
Túry Gergely

Politikusok, parlamenti képviselők és egy magas beosztású minisztériumi köztisztviselő is vásárolhatott magának nyelvvizsga-bizonyítványt, a nyelvvizsgagyárat egy ügyészségi tolmács és egy volt pénzügyőr irányíthatta - írja a Blikk.

Közel ezer ügyfél neve szerepel azokon az adathordozókon, amelyeket nemrég foglalt le a rendőrség. A Blikk egy másik cikke szerint a nyelvvizsgára vágyók összekötőkön keresztül jelentkeztek, a biztosan megszerezhető középfokú bizonyítványért 300 ezer, míg a felsőfokúért félmillió forintot kellett fizetniük. Az írásbelire előre megkapták a feladatlapokkal együtt a megoldásokat is, a szóbeliken pedig az előre beavatott vizsgáztató gyakorlatilag mindent elfogadott, sőt ki is javította a hibákat.

A lap információi szerint az ügyfelekkel a Károli Gáspár Református Egyetemen mai napig dolgozó két tanár tartotta a kapcsolatot.

A fő gyanúsított egy - jelenleg házi őrizetben lévő - ügyészségi tolmács, akinek ügyvédje elmondta: tudomása szerint a vizsgázók 80 százaléka a diploma megszerzése miatt választotta a törvénytelen megoldást. Az új felsőoktatási stratégia enyhítene a hallgatók nyelvvizsga-kötelezettségén. A diákok 20-22 százaléka emiatt nem szerzi meg a diplomáját: van olyan főiskola, ahol ötven százalék a "beragadt" diplomák aránya. A részleteket itt olvashatjátok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.