Nyelvvizsgabotrány: már 900 gyanúsított van

Több ügyvédet is meggyanúsítottak már a Pestvidéki Nyomozó Ügyészségen folyó nyelvvizsga-csalási ügy nyomozásában – közölte a hvg.hu-val a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Egyelőre 860 gyanúsítottja van az eljárásnak, de ez még nem a végső szám.

  • Eduline
MTI / Marjai János

Három ügyvéd és három ügyvédjelölt is gyanúsított immár a nyelvvizsga-csalási botrányban – közölte a hvg.hu megkeresésére a Pest Megyei Főügyészség. A lap információi szerint az egyik ügyvéd, F. Ákos szervezőként vett részt az ügyben.

Az eljárásnak mintegy 860 gyanúsítottja van, közülük 17-en vizsgáztatóként, 72-en pedig szervezőként, illetve közvetítőként vettek részt a csalásban. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség által folytatott nyomozásban rendőrök és büntetés-végrehajtási dolgozók, sőt ügyészek is érintettek.

Ahogy a hvg.hu korábban megírta, a szervezők közvetítőkön keresztül kutatták fel azokat a személyeket, akik nyelvvizsgát szerettek volna tenni. Ezek az emberek meghatározott pénzösszeg fejében a közvetítőkön keresztül hozzájutottak a nyelvvizsgakérdések megoldásaihoz.

Így a vizsgán előre ismert feladatokat oldottak meg, illetve előre egyeztetett kérdésekre adtak választ. A papírok megszerzését két Pest megyei és egy budapesti nyelviskola dolgozói segítették. A középfokú komplex nyelvvizsgáért 300-350 ezer, a felsőfokúért 500-550 ezer forintot kértek. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.