Minden magyar kedvence lett a japán hallgató

A magyarok szívéhez a nyelvükön át vezet az út.

  • Eduline

Most írom a szakdolgozatomat, ami magyar szórendről szól, és ehhez kell egy kérdőív. Ha Ön magyar anyanyelvű, kérem, hogy töltse ki

- írta ki Facebookon Takehiro Umemoto, aki az Oszakai Egyetem Idegen Nyelvi Karán tanul magyarul.

Az egyetemista egy teszten dolgozik, amiben ki kell választanunk több választási lehetőségből, hogy a magyar szabályok szerint a mondatok közül melyik hangzik helyesebben.

A hallgatót megkereste az Index, a fiú azt mondta hogy a japán nyelvtan logikája szerint szeretné bemutatni a magyar szórend sajátosságait. "Bár nem tudom, hogy lehet-e" - tette hozzá. Kénytelen lesz lezárni a kérdőívet, mert már szerdán több mint húszezer kitöltője volt.

Járt már Magyarországon is, egy évig volt az ELTE cserediákja. A legkedvesebb emlékei között a főváros épületei és a lecsó a listavezető.

Igencsak túlteljesítettek a lájkot gyűjtő egyetemisták

A BGE hallgatóinak 50 ezer lájk is elég lett volna, hogy ne kelljen vizsgázniuk egyik tárgyukból. A Budapesti Gazdasági Egyetem egyik pénzügy és számvitel szakos hallgatója csütörtökön 10 óra 20 perckor posztolt egy bejegyzést Facebookon. Ebben arra kérte ismerőseit, lájkolják a bejegyzését, ugyanis ha csoporttársaival eléri az 50 000-es határt, megajánlott jegyet kaphatnak marketingből, így egy vizsgával kevesebb teher nyomja majd a vállukat.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.