Még mindig lehet jelentkezni az ingyenes nyelvtanfolyamra

A Diplomamentő programban résztvevők 90 százaléka tett sikeres nyelvvizsgát. Az ingyenes kurzusokra november 15-ig még lehet jelentkezni.

  • Eduline
Shutterstock

Mintegy 1200-an tettek már sikeres vizsgát a Diplomamentő programba jelentkezettek közül. Ez azt jelenti, hogy a programban résztvevők 90 százaléka kaphatta meg a diplomáját.

Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit (OFA) Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, a támogatott angol, német és francia nyelvi képzésekre november 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

Az induló tanfolyamok folyamatosan frissülő listáján jelenleg 38 fővárosi és vidéki kurzusra lehet jelentkezni, ám nem érdemes az utolsó pillanatig várni a regisztrálással, mert hamar betelhetnek a helyek. Annál is inkább, mert a kurzusokat kifejezetten kis létszámmal, 6–14 fővel hirdetik meg.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.