Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A jövőben A2-es szintű nyelvtudással is lehet államilag elismert nyelvvizsgát szerezni - de hol fogadják majd el az alapfokúnál is könnyebb vizsgáért kapott bizonyítványt?

Eddig is hallottam A2-es nyelvvizsgáról. Akkor mi ebben az újdonság?
A2-es vizsgát eddig is lehetett tenni néhány nyelvvizsgaközpontban, de az A2-es bizonyítvány nem volt államilag elismert. Korábban csak a B1 (alapfok), B2 (középfok) és C1 (felsőfok) szintű államilag elismert bizonyítványt lehetett szerezni.
Az A2-es nyelvvizsga egyébként ugyanúgy olvasott és hallott szöveg értéséből, szövegalkotási feladatból, kétnyelvű vizsga esetén fordításból, és persze szóbeli részből áll majd, mint a többi vizsga.
A2? Mit tud, aki ilyen szinten beszél idegen nyelven?
Egyszerű helyzetekben, például vásárláskor vagy közlekedés közben képes elboldogulni. A társalgásban nem tud folyamatosan részt venni, mert nem ért meg annyit. Saját magáról, a családjáról, egyszerű élethelyzetekről rövid, egyszerű mondatokban tud beszélni. A követelményekről itt olvashattok többet.
Ha kíváncsiak vagytok a saját nyelvtudásotok szintjére, itt találtok A2-es szintű nyelvvizsgafeladatokat, ezen az oldalon pedig megnézhetitek, hogy milyen szinten álltok az A2-höz képest.
Jár az A2-ért pluszpont a felvételin?
Csak a B2-es és a C1-es komplex nyelvvizsgákért adnak pluszpontot, előbbiért 28, utóbbiért 40 pontot. A nyelvvizsgáért járó többletpontokról itt olvashattok.
És az egyetemek elfogadják az A2-es nyelvvizsgát a diplomához?
Nem. A képzés végéig legalább egy B2-es (tehát középfokú) nyelvvizsgát kell tennetek, sőt több szakon szigorúbbak a követelmények.
Akkor miért tennék ilyen vizsgát?
Az A2-es nyelvvizsgával elsősorban a szakiskolásokat próbálják megcélozni, hogy könnyebben vállalhassanak munkát külföldön vagy itthon, külföldi cégnél. A szakiskolákban alaposabb nyelvoktatásra egyébként sincs lehetőség, a kerettanterv ugyanis csak heti két órát biztosít az idegennyelv-oktatásra.
Akiknek a nyelvvizsga miatt ragadt benn a diplomájuk, márciustól jelentkezhetnek ingyenes nyelvtanfolyamokra. Erről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).