300 ezerért "segített" nyelvvizsgázni, négy év börtönt kapott

A Fővárosi Törvényszék négy év börtönbüntetésre ítélte szerdán első fokon azt a nyelvvizsgáztatót, aki egy társával 300 ezer forintért segített angol középfokú nyelvvizsgához jutni több embernek.

  • MTI
Túry Gergely

A 2010-2011-ben történt bűncselekmények miatt összesen 18 embert vádolt meg az ügyészség, négyen nyelvvizsgáztatók voltak, egy vádlott közvetítőként működött, és vádlott lett 12 vizsgázó is.

Az elsőrendű vádlottat, aki nyelvvizsgáztatóként dolgozott, 12 rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetésben és közokirat-hamisításban találta bűnösnek a bíróság. A férfit beismerő vallomás tett.

A bíróság börtönbüntetés mellett négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, hat évre a nyelvvizsgáztatói foglalkozástól, valamint 200 ezer forintos pénzbírságra ítélte. Emellett a bíróság elrendelte a szabálytalan nyelvvizsgáztatásból származó 3,5 millió forint elkobzását.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.