Felvételi 2026: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pázmányon
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
Igény esetén második nyelvként tanulhatnák a középiskolások.
A Kecskeméti Tankerületi Központ felméri a kínai nyelv iránti érdeklődést - erről kaptak levelet a szülők a KecsUp szerint.
Pálfi Tamás tankerületi igazgató a lap megkeresésére elmondta; országos felmérés keretei között vizsgálják, hogy mely köznevelési intézmények élnének a kínai nyelv oktatásának lehetőségével. Igény esetén ,,az intézményhálózat sajátosságait figyelembe véve általános iskolában, 5-8. évfolyamon szakkör jelleggel, középiskolában pedig második idegennyelvként lenne lehetőség a kínai nyelv elsajátítására.
A lap azzal kapcsolatos kérdéseire, hogy
az igazgató nem válaszolt.
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kurzus célja, hogy segítse a gyerekeket jogaik felismerésében és abban, hogy merjenek kiállni magukért – mindezt olyan formában, amely élvezetes és könnyen befogadható számukra.
Szükség van-e mindkét szülő aláírására a középiskolai felvételi lapokon, vagy vannak helyzetek, amikor az egyik szülő aláírása is elegendő?
A felvételi nemcsak a pontokról szól – az is számít, honnan és hogyan intézed a jelentkezést. A Felvi arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni az online biztonságra, amikor belépsz az E-felvételibe.
Februárban két fontos határidőre is figyelni kell, ha idén érettségiznétek, vagy egyetemre szeretnétek jelentkezni.
A hajdúböszörményi polgármester szerint egy fideszes delegációhoz tartozó személy töröltette le egy helyi pedagógus telefonjáról azokat a fényképeket, amelyeket egy, az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített.