Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jó hírt közölt volt hallgatóival az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Az egyetem legkésőbb 2023. január 19-ig kiállítja az oklevelét azoknak, akiknek ezt a korábbi szabályozás szerint – nyelvvizsga hiányában – nem tehette meg – írja oldalán az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Hozzáteszik: a felsőoktatási törvény módosítása miatt megkapják oklevelüket a korábban előírt nyelvvizsga bemutatása nélkül azok is, akik a mostani záróvizsga-időszakban teljesítik sikeresen a záróvizsgát, illetve a mostani félévben szerzik meg abszolutóriumukat, és később sikeresen záróvizsgáznak.
„A jogszabályváltozás érinti a többi hallgatót is, a velük szemben támasztott követelmények változásáról az egyetem megfelelő időben értesíti őket” – teszi hozzá az ELTE.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.