Még komolyabb tanárhiánnyal küzdenek majd a nyelviskolák a kata szabályainak átírása miatt

„Sok olyan tanár lesz, aki nem tud majd legálisan órát vállalni”– mondta a kedd délután elfogadott katatörvény hatásairól a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke az Eduline-nak. A kata szabályainak szigorítása miatt ugyanis a nyelvtanárok egy része is patthelyzetbe került, pedig a nyelviskolák eddig is komoly pedagógushiánnyal küzdöttek. Ráadásul a tanfolyamok ára is magasabb lehet.

  • Tornyos Kata

„Vannak olyan nyelvtanárok, akik több helyen is vállalnak órákat, akár több nyelviskolában. Nekik a kata megfelelő rugalmasságot és kedvező adózást jelentett” - mondta Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke az Eduline kérdésére. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan érinti a nyelvoktatásban dolgozókat a hétfőn benyújtott, kedden pedig már meg is szavazott törvény a kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata).

A jogszabály alapjaiban írta át a katásokra vonatkozó szabályokat, ezek a tanárok, oktatók egy részét is érintik. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra figyelmeztett keddi délutáni közleményében, hogy több tízezer, oktatásban dolgozó katás vállalkozóként egészíti ki - fogalmazott a szakszervezet - "nyomorbérét", például céges tanfolyamokat tart, képzéseket szervez, esetleg felnőttképzőknél vagy nyelviskolákban vállal másodállást.

Még nagyobb lesz a tanárhiány a nyelviskolákban

A katát érintő módosítás a nyelvtanárok egy részét is ellehetetleníti - elsősorban azokat, akik nyelviskolában tanítottak vagy cégeknél oktattak idegen nyelveket. Ők a jövőben nem adózhatnak majd ebben a formában, a katások ugyanis a jogszabály-módosítás után kizárólag magánszemélyeknek adhatnak majd számlát, cégeknek nem.

Légrádi Tamás arra számít, hogy a módosítás sokakat visszaterel majd a feketegazdaságba, sok olyan tanár lesz, aki a jövőben nem tud majd legálisan órákat vállalni, így az egyébként törvényesen működő nyelviskoláknak meg kell majd küzdeniük az egyébként is érzékelhető nyelvtanárhiány súlyosabbá válásával.

A kedvezményes adózás lehetőségének megszűnése miatt valószínűleg az óradíjak még magasabbak lesznek, ami - teszi hozzá a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke - sokakat eltántorít majd a nyelvtanulástól, "ez pedig mind egyéni, mind nemzetgazdasági szinten óriási károkat fog okozni".

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.