Megvannak az idegen nyelvi mérés eredményei: egyre kevesebb iskolában tanítanak első nyelvként németet

Az Oktatási Hivatal 2021-ben is felmérte a hatodikos és a nyolcadikos általános iskolások nyelvtudását. Az eredményekből kiderül: még mindig főleg a nyugati országrészben és a kisebb településeken tanulnak németet első idegen nyelvként, az angol viszont egyre nagyobb teret hódít.

  • Székács Linda

A hatodikosok egy A1-es, vagyis kezdő szintű, az olvasott és a hallott szöveg értését mérő feladatokat kaptak, a nyolcadikosoknak pedig egy kicsit magasabb szintű, A2-es feladatlapot kellett kitölteniük.

Bár az angolt tanulók aránya az előző évekhez képest nőtt - a diákok háromnegyede ebből vizsgázott -, a dunántúli megyékben még mindig magasabb a németet tanulók aránya, mint az országos átlag. Ennek oka az osztrák határ közelsége lehet, de egyébként is jellemző a községi iskolákra a németoktatás.

Nyelvvizsgát választanátok? Nyelvtanfolyamot kerestek?

Hogy könnyebb legyen választani, a HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványában összehasonlítottuk a legnépszerűbb vizsgatípusokat, megnéztük a feladatokat és az árakat, sőt még a szakmai és az online nyelvvizsgákat is.

Utánajártunk, milyenek a nyelvi előkészítős vagy két tannyelvű iskolák, mennyit ér a felvételin a nyelvvizsga, mennyi idő alatt eljutni a nulláról a B2-es szintre, és milyen idegen nyelvű szakok közül válogathatnak azok, akik itthon szereznének diplomát, de nem magyar nyelvű képzésen.

A HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványt rendeljétek meg itt, kedvezményes áron.

Budapesten, valamint a dél-dunántúli és az észak-alföldi településeken érték el a legjobb eredményeket a diákok, míg a nyugat-dunántúli megyék teljesítettek a leggyengébben - derül ki az Oktatási Hivatal kutatási összefoglalójából.

Országos szinten viszont javultak az eredmények. Mindkét évfolyamon sokan értek el maximális vagy ahhoz közeli pontszámot angolból, míg a németet tanulóknál gyakoribb volt a 60-45%-os teljesítmény, de a korábbi évek eredményeihez képest ez is javulást mutat. A németteszten nagyjából ugyanolyan lett az átlagpontszám, mint az előző felmérésen, míg az angolosoknak a hallott szöveg értését mérő rész jobban sikerült a korábbiaknál.

A felmérésben az iskolák 28 százaléka ért el kiemelkedően jó eredményt, 15 százalékuk gyengén, 57 százalékban pedig közepesen teljesítettek a diákok.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.

Sokkal olcsóbb albérleteket, kauciómentes bérlést és ingyenes közjegyzői hitelesítést biztosítana az egyetemistáknak a Momentum

A Momentum Mozgalom egy diákoknak szánt állami lakásügynökség létrehozását kezdeményezné a Tisza-kormánynál, amely közvetítőként lépne be a hallgatók és a lakástulajdonosok közé, hogy a hallgatók akár 30 százalékkal olcsóbb albérletekhez juthassanak, biztosítva legyen számukra a kauciómentes lakásbérlés és az ingyenes közjegyzői hitelesítés is.