Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Van egy alapvető félreértés a tanulással kapcsolatban, mégpedig az, hogy a tanulás egyértelműen valami rossz dolog. Igaz, hogy a sok iskolai rossz élmény csak rásegít erre, de ha visszatérünk a tanulás valódi mivoltához, kiderül, hogy ez nem is rossz, hanem valami izgalmas dolog. Ebben a cikksorozatban olyan lehetőségeket mutatunk, amivel nem is gondoltátok volna, hogy tanulhattok.
Ha szeretnétek ezt a jó érzést felébreszteni magatokban, mondjuk a nyelvtanulással kapcsolatban, akkor most két szuper módját mutatjuk meg nektek ennek. Ráadásul mindezt a két legnépszerűbb weboldallal. Az egyik abban segít, hogy a Netflix-szel hogyan tudtok nyelvet tanulni.
Hogyan kezdjünk bele?
Ha megnyitjátok a Language Learning with Netflix oldalát, látszik, hogyan kell telepíteni ezt az alkalmazást. Mielőtt belekezdenétek, fontos, hogy mivel ez a Chrome böngésző kiegészítője, csak Chrome-ban tudjátok majd használni.
Telepítéskor meg kell adni az anyanyelvet, hiszen így tud a leghatékonyabban segíteni a tanulásban. Ha ezzel megvagytok, érdemes a katalógust végig böngészni, mert rengeteg film és sorozat közül választhattok. Bár a Netflix teljes filmállománya nézhető ezzel az alkalmazással, a katalógus 500 olyan filmet és/vagy sorozatot ajánl, aminek kifejezetten magas szintű a feliratozása/fordítása. És mégis mit lehet az alkalmazással csinálni?
Ha elindítotok egy filmet, a felirat nem csak angolul megy, hanem egyidőben magyarul is olvashatjátok. Ha egy szó vagy kifejezés nem világos, egyszerűen kattintsatok az angol szóra, mire feljön egy ablak, ahol a szó magyarázata található. Alapvetően ez egy szótárfunkció, tehát magyarul is látjátok a jelentést, de át lehet kapcsolni egynyelvű szótárra is, ahol sokkal pontosabban körülírják az adott szót, illetve egyéb példamondatokat is felhoz, hogy lássátok, hogyan használják más helyzetekben ezt a bizonyos szót vagy kifejezést. Nem véletlenül mondják, hogy ez a leghatékonyabb módja annak, hogy megértsetek egy szót, bár kétségkívül a legenergiaigényesebb is.

Más funkciók is vannak benne, főleg, ha még kezdők vagytok egy nyelvben. Ha bekapcsoljátok az auto-szünet gombot (jobb oldalt alul), akkor minden felirat végén automatikusan megáll a lejátszás, hogy legyen időtök elolvasni, értelmezni, felfogni a szöveget és csak kattintás után megy tovább a film. A film mellett, a jobb oldali sávban a teljes jelenet szövege szerepel, és ha úgy gondoljátok, jó kifejezések, szavak vannak benne, egy gombnyomással akár az egész szöveget, plusz a magyar fordítást is ki tudjátok nyomtatni. Ráadásul nagyon jó átlátható tördeléssel, két oszlopban, az egyikben az angol, a másikban a magyar szöveggel.

A Pro-verzióban olyan szolgáltatások is szerepelnek, ahol egy-egy szót vagy kifejezést egyetlen kattintással elmenthettek magatoknak egy virtuális „szótárfüzetbe”, hogy azt aztán később is tanulmányozhassátok, memorizálhassátok.
Azoknak, akik nem az angolt akarják így tanulni, mert azt már magas szinten beszélik, érdemes lehet azt kipróbálni, hogy az anyanyelvnek azt a nyelvet állítjátok be, amit tanulni szeretnétek. Például, ha spanyolul szeretnétek tanulni, akkor az angol szövegezés mellett látjátok a spanyol kifejezéseket, szavakat, szerkezeteket.
Bárhogy is döntötök, ha használjátok ezt az alkalmazást, tegyétek rendszeresen. A valódi fejlődés kulcsa a rendszeresség. És ha még el is tántorítana benneteket a sok nyelvvel való foglalkozás, gondoljatok rá, hogy olyan filmek segítségével tanultok, amiket végül is csupán szórakozásból is megnéznétek.
Következő cikkünkben azt nézzük meg, hogyan tudtok nyelvet tanulni a Spotify segítségével.
A cikk szerzője: Hanula Erika tanulás-módszertan tréner.
Hogyan segíthetnek a telefonos appok a koncentrálásban? Így nem lesz rémálom a tanulás
A diákok sokszor nehezen tudnak nekiülni tanulni, ha pedig egyszer már nekikezdtek, akkor is nehezen megy az odafigyelés. Minduntalan elkalandozik a figyelmük, valami érdekesre esik a pillantásuk, ami kizökkenti őket vagy, ami a leggyakrabban fordul elő, jön egy üzenet a telefonra, és máris oda a koncentrálás.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.