Huszonhét nyelvvizsgával ő Magyarország csúcstartója

Huszonhét nyelven beszél, ő a rekorder a magyarok között, sőt Európában is különlegesnek számít.

  • Eduline

A közép- és felsőfokú vizsgákat 20 és 40 éves korom között még a híres Rigó utcában tettem le. A törökön kívül valamennyi európai nyelv. Az oroszt és az angolt a gimnáziumban tanultam, a többit tanár nélkül sajátítottam el – mesélte a Borsnak Gaál Ottó, aki csak 1986-ban öt nyelvvizsgát tett.

Édesanyám is kiemelke­dően sikeres nyelvtanár volt, a lányom pedig tavaly egyedüli magyarként bejutott a Cambridge-i Egyetem nyelvészeti szakára" - tette hozzá.

A kiejtés elsajátításában hanganyag segít, mert fontos, hogy tanári segítség nélkül is tudjuk ellenőrizni magunkat a tanulás során - emelte ki.

Gaál Ottó abban is rekorder, hogy tanítványaiból álló héttagú csapata összesen száz közép-, illetve felsőfokú nyelvvizsgával bír, ráadásul a hétből öten ugyanabba a gimnáziumba jártak. Sőt: az egyik fiatal csapattag már az érettségije előtt tíz nyelvvizsgával rendelkezett.

Nyelvvizsga a felvételin: milyen adatokat kell megadni?

Fel kell tölteni a nyelvvizsga-bizonyítvány másolatát az E-felvételi rendszerébe, ha most szereztétek meg a bizonyítványt?

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.