Vigyázat: egyre többen dőlnek be a trükköző nyelviskoláknak

Több tucatnyian éltek panasszal az utóbbi időben a Nyelviskolák Szakmai Egyesületénél (NYESZE); a károsultak elmondása szerint pénznyelő nyelvtanfolyamoknak estek áldozatul - írta pénteki számában a Magyar Hírlap.

  • Eduline
Nemcsak a zűrös nyelviskolák, hanem a nyelvvizsgára készülők is trükköznek: virágzik a nyelvvizsgacsalás és az álvizsgázók piaca. Összefoglalónkat itt olvashatod el.

A napilap szerint az iskolák jellemzően a direkt marketing módszerét alkalmazva, telefonon toboroznak ügyfelet. Sipos Júlia, a NYESZE főtitkára a lapnak azt mondta: a diákok többsége szegedi székhelyű nyelviskolákkal kötött szerződést. "Az esetek zömében rámenős értékesítő beszélte rá az áldozatokat a több százezer, olykor egymillió forintos képzésre, olyan megállapodással, amelyből a tanuló nem tud visszalépni" - mondta. A peres ügyeket követően a nyelviskolák egy része nevet váltott, vagy ugyanazon tulajdonosi körrel több néven folytatta tevékenységét.

A NYESZE munkatársa szerint négy-öt gyanús nyelviskola van a látókörükben, és százával lehetnek az erőszakos értékesítés elszenvedői. A szakmai egyesület a károsultak segítésére uniós forrásból jogsegélyszolgálatot hozott létre, és nem kizárt, hogy a jövőben pertársaságként lépnek fel a pénznyelő tanfolyamokkal szemben.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.