Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy friss felmérés szerint a Finnországban élő svédeknek már a fele sem ragaszkodik ahhoz, hogy a svéd nyelv kötelező tantárgy legyen minden finn iskolában.
A turkui svéd nyelvű egyetem, az Åbo Akademi által végzett felmérés szerint a finnországi svédeknek csak negyvenhat százaléka gondolja úgy, hogy fenn kell tartani a jelenlegi rendszert, vagyis minden finn iskolában oktatni kell a másik államnyelvet, a svédet is. Harminckilenc százalékuk azonban elfogadná, ha a kötelező finnoktatás megszűnne. A megkérdezettek tizenöt százaléka számára teljesen közömbös az oktatási nyelvek kérdése - írja a Nyelv és Tudomány.

Nils Torvalds, a Svéd Néppárt elnökhelyettese úgy nyilatkozott, hogy csak abban az esetben tudna egyetérteni a kötelező svédoktatás megszüntetésével, ha más módon tudnák garantálni a svéd nyelvű ügyintézés fennmaradását az önkormányzati és állami hivatalokban.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.