Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Fontos, hogy ne csak jól tudjuk a nyelvet, de ismerjük az esszéírás lépéseit, formális és tartalmi szabályait, illetve az egyes esszétípusokat. Ha ezeket jól elsajátítottuk, az már fél siker a nyelvvizsgán. A következőkben a legfontosabb tudnivalókat tekintjük át, egy-két praktikus tanáccsal kiegészítve.
Az esszéírás lépései
Bár mindenki kicsit másképpen ír, van egy tipikus menete az esszéírásnak, ami 3 fő lépésre osztható:
1) kivonat készítés2) piszkozat írás3) átvizsgálás, javítás

Mivel a vizsgán nem áll rendelkezésre korlátlan idő, így az egyes fázisok csak részben valósíthatók meg, ám fontos hogy minden lépés meglegyen. Elsőként a megadott témához kell ötleteket gyűjteni, majd ezeket egy logikus rendbe szervezni. (Bizonyos vizsgatípusoknál ez nem a vizsgázó feladata, mivel megadják, hogy milyen pontokat kell érinteni az írás során.) Ezt követően a meglévő vázlatot kell kidolgozni és írni egy első verziót. Majd végül ezt kell végigolvasni és javítani a hibákat, újraszerkeszteni, átfogalmazni, illetve lerövidíteni ha szükséges. Minden vizsgánál biztosítanak elegendő helyet vázlat készítéséhez, amely aztán egy vonallal áthúzható és melléírható a végleges verzió.
Tanács: Általában nagyjából 45 perc áll rendelkezésre egy 200 szavas esszé megírására. Ebből érdemes 5-6 percet tölteni a téma átgondolásával, ötletgyűjtéssel és rendszerezéssel. Ezt követően nagyjából 20-22 perc alatt érdemes megírni az első verziót, majd áttérni egy másik feladatra. Később visszatérni és az írottak újraolvasását követően a maradék 15-18 percben javítani és újraírni az esszét.
StílusAttól függően, hogy mi az adott írás célja, illetve kiknek szól, különbséget kell tennünk az adott nyelven belül formális és informális stílusok között. Míg a beszélt nyelvben, illetve a nyelvórán sokszor közvetlenebb, informális alakban használjuk a nyelvet, addig egy esszé megírása esetén fontos, hogy figyeljünk a megfelelő, formális kifejezések és szerkezetek használatára. Mit jelent ez pontosan? A nyelvtan tekintetében a formális nyelvre jellemző, hogy csak teljes mondatokat használhatunk és gyakoriak az összetett, sok tagmondatból álló mondatok, illetve a szenvedő szerkezetek. Jelentős különbség van a formális és informális szókincs között is. Az angol nyelvben számos olyan szópár létezik, amelyek jelentése azonos, ám az egyik formális, a másik informális szövegekben használható.
Néhány példa:
ask – inquire; basic – fundamental; believe – consider/regard; build – construct/erect; change – alter; enough – sufficient; get – obtain; go on – continue; good enough – satisfactory/adequate; leave – depart; answer – respond/reply; say – claim/state; take back – withdraw; typical – characteristic; wanted - desirable
Általános szabály, hogy a formális nyelvben nem használjuk az úgynevezett phrasal verb-öket, illetve köznyelvi fordulatokat és érzelmileg telített kifejezéseket. Az írás hangvétele személytelenebb, a megfogalmazás lényegre törő, kevés személyes utalással és példával.
Tanács: Készíts magadnak egy szószedetet, amiben összegyűjtöd a legfontosabb formális-informális szópárokat!
Az esszé típusai
Az általános követelményeken túl, speciális szabályok vonatkoznak az esszékre, melyek eltérőek attól függően, hogy milyen típusú esszéről van szó. A legfontosabb típusok és jellemzőik:
1) Leíró esszé:
egy adott tárgy, hely vagy személy részletes leírása, bemutatása adott szempontok alapján (például: My Favourite Teacher; The Perfect House; etc.)
2) Narratív esszé:
egy történet vagy esemény bemutatása valamilyen meghatározott indokkal, amelyet az esszé elején le kell írni (például: A week when it was worth going to school; The most influential moment in my carreer; etc.)
3) Érvelő esszé:
a leggyakoribb forma, ahol egy adott véleményt kell kifejteni, az érvek és ellenérvek bemutatásával és logikus okfejtéssel (például: Marriage: an outdated institution; Does violence have a place in entertainment? etc.)
4) Diszkurzív, igazoló esszé:
egy adott probléma vagy kérdéskör pontról pontra való elemzése, megvizsgálva az összes lehetséges nézőpontból (például: School system: a key to Japan's success; Exams: a necessary evil; etc.)
5) Összehasonlító esszé:
két vagy több szöveg, álláspont, módszertan, elmélet, stb. összehasonlítása a hasonlóságok és különbségek számbavételével egy adott szempontrendszer alapján (például: Two Working Women; Bursting with Health; etc.)
A nyelvvizsga tippeket Laszlovszky Ágnes, a Danubius Nyelvi Intézet nyelvoktatási programjának koordinátora szállította.
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).