Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Állítólag napi 8 óra alvás az ideális. De mi van akkor, ha a vizsgák miatt nincs annyi időnk? Utánajártunk!
Gyermekkorunkban azt mondták a szüleink, hogy ha már fáradtak vagyunk a tanuláshoz, akkor tegyük be a párna alá a könyvet, és majd álmunkban a fejünkbe száll a tudás. Ez nyilván nincs így, de mégis észrevehetitek magatokon, hogy ha este tanultok lefekvés előtt, akkor jobban megmarad az információ másnapra.
Ettől függetlenül nem éri meg egész éjszaka fent maradni, és csupán pár óra alvás után bemennetek a vizsgára. De akkor mi az ideális?
Egy, a Child Development tudományos szakfolyóiratban megjelent amerikai tanulmány a diákok tanulási és alvási szokásait vizsgálta. A kutatás eredménye azt mutatta ki, hogy minél magasabb osztályba jár egy diák, annál kevesebb időt tud alvásra szánni. Az átlagos nyolc óra helyett egy 12-es diák jó esetben 6.9 órát engedhet meg magának, ha mindennel el akar készülni.

A vizsgálat eredményeiből az is kiderült, hogy ha ennél az értéknél is kevesebbet alszik egy diák, akkor az másnap koncenrációs zavart és a képesítőképesség csökkenését eredményezte.
A kutatás arra is rávilágít, hogy akár fél óra plusz alvás is nagyban elő tudja segíteni a másnapi teljesítményt. Sőt, segít az addig megtanult információk elraktározásában. Ezzel szemben ha a plusz fél óra helyett még egy óra hajnali tanulást választotok, akkor nem csak, hogy annak az egy órának a termése kevésbé marad meg, de az előtte lévő hosszú órák információi is könnyebben elvesznek.
Egyébként a vizsgálat arra a konklúzióra jutott, hogy pont emiatt logikátlan az egy időszakra időzített több vizsga - mint az érettségi időszak vagy a vizsgaidőszak -, mert a pihenés nélküli folyamatos tanulás nem segíti elő az információk tényleges elraktározását.
Van, ami még a kávénál is jobb ötlet, ha tanulni akarsz
Ráadásul sokkal egészségesebb. Az alvás nem elvesztegetett idő, és egyáltalán nem csak a kimerültség után van rá szükségünk. Alvás közben ugyanis az agyben elmélyül a tudás, és minél több pihenéssel szakítod meg a tanulást, annál többminden tud tartósan elraktározódni az agyban.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.