Megvan, ki lesz a Pedagógusok Szakszervezetének új elnöke

Szabó Éva Zsuzsanna eddigi alelnök lesz a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) új elnöke.

  • Eduline
MTI Fotó: Kovács Tamás

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Galló Istvánné januárban jelentette be, hogy két ciklus után nem indul újra az elnöki tisztségért. Galló Istvánnét 2008-ban választotta meg a kongresszus elnöknek, majd 2013-ban újraválasztotta. Öt évre szóló megbízatása idén június végén jár le.

A PSZ elnöki pozíciójáért Csabalik Zsuzsanna, a miskolci középiskolai szervezet titkára, Szabó Éva Zsuzsanna alelnök és Tarnay Attila Csongrád megyei elnök indult.

"Szabó Zsuzsa eddigi alelnököt választotta elnöknek július 2-ától a Pedagógusok Szakszervezetének tisztújító kongresszusa 2018. június 30-án. Az alelnökök és a vezető testületek megválasztása még tart Siófokon" - közölte szombat délután a PSZ Facebook-oldalán.

Ki lesz a Pedagógusok Szakszervezetének új elnöke? Már megvan a három induló

Csabalik Zsuzsanna, Szabó Éva Zsuzsanna és Tarnay Attila indul a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöki posztjáért, az országos tisztújító kongresszus júniusban lesz. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Galló Istvánné, a PSZ jelenlegi elnöke az országos vezetőség januári ülésén bejelentette: két ciklus után nem kíván ismét elindulni az elnöki tisztségért.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.