Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptembertől a pedagógus életpálya részeként újabb 3,5 százalékos béremelés várható - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere éves meghallgatásán az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt szerdán, Budapesten. Jelezte: az emelés 2016-ban és 2017-ben is folytatódik majd.

A miniszter kitért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átszervezésére, amellyel reményei szerint a szervezet működése a kezdeti nehézségek után átláthatóbbá válik. Balog Zoltán beszámolt a tanfelügyeleti rendszer létrehozásáról is, amely 2015-ben 15 ezer pedagógus minősítését, tanfelügyeleti ellenőrzését jelenti majd.
A tankönyvellátásban megerősítették az állami felelősséget, a tankönyvek ára folyamatosan csökken - jelezte, hozzátéve: fokozatos bevezetéssel három év alatt elérik, hogy teljesen ingyenes lesz a tankönyvellátás az általános iskolákban. Most szeptemberben 700 ezren kapják ingyenesen a könyveket.
Szólt még a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozásáról, és azt mondta, a szakmai fórum érdemi lehetőséget kínál a párbeszédre. A kiemelt intézkedések közé sorolta még a három éves kortól kötelező óvodáztatást.
A szakminiszter a felsőoktatás területéről azt mondta: sikeres volt az adósságkonszolidáció, stabil az anyagi bázis, tavaly pozitív egyenleg alakult ki, és 21,8 milliárd forintos többlettel zártak a felsőoktatási intézmények.
Kitért arra, hogy a közelmúltban elfogadott felsőoktatási stratégia 15 évre jelöli ki az irányokat és feladatokat, és az a cél, hogy szervezettebb, tervezettebb felsőoktatási rendszer működhessen. Ma ugyanis egyszerre van jelen az európai színvonal és a pazarlás - állapította meg. Reményét fejezte ki, hogy a kancellári rendszerrel olyan irányítást tudtak kialakítani, amellyel elválasztják a szakmapolitikát és a gazdasági irányítást. Szólt még arról, hogy az új rendszerű, duális képzésben közel 1100 hallgató kezdheti meg majd a tanulmányait szeptembertől.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.