Somlóvásárhelyi iskolai botrány: feljelentést tett a tankerületi központ

A Klebelsberg Központ szerint azért indítottak vizsgálatot a somlóvásárhelyi iskola igazgatója ellen, mert "több szabálytalanságot követett el a nevezett pályázatok, valamint a hivatali működése során". A tankerületi központ egyébként a vizsgálat lezárása után az ügyben büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen közfeladati helyzettel való visszaélés bűntette alapos gyanújával.

  • Eduline
Túry Gergely

Ahogy arról pénteken beszámoltunk, a 24.hu írta meg, hogy december elején egyik napról a másikra távolították el a somlóvásárhelyi iskola igazgatóját, pedig az intézményt tíz éve vezető pedagógus három uniós pályázaton összesen 160 millió forintnyi támogatást nyert az iskolának. A lap úgy tudja, a tankerületi vezető a külsős pályázatíró cég bevonását kifogásolta, és azt vetette az igazgatónő szemére, hogy az iskola nem indulhatott volna a két nagyobb pályázaton egyszerre, mert az egyik tenderkiírásában egy később megjelent módosítás ezt elvileg kizárta.

Az iskolában ezt követően zárt tárgyalást rendeltek el, majd Martonné néhány óra múlva aláírta a lemondó, valamint az áthelyezéséről szóló nyilatkozatát. Egy pápai általános iskola alsó tagozatában helyezték el, ahol a nap végén idegösszeomlást kapott a történtek miatt.

160 milliós támogatást szerzett az iskolának, mégis eltávolították

December elején egyik napról a másikra távolították el a somlóvásárhelyi iskola igazgatóját, pedig az intézményt tíz éve vezető pedagógus három uniós pályázaton összesen 160 millió forintnyi támogatást nyert az iskolának. Somlóvásárhely szülői közössége még decemberben kért segítséget az emberierőforrás-minisztertől: 160-an írták alá a Balog Zoltánnak küldött levelet, miután kiderült, hogy a pápai tankerület vezetője egyik napról a másikra eltávolította az igazgatót.

A Klebelsberg Központ péntek este reagált a cikkre. Azt írják, "a portálon megjelentekkel ellentétben a valóság az, hogy a tankerületi központhoz eljutott információk alapján az intézményvezető több szabálytalanságot követett el a nevezett pályázatok, valamint a hivatali működése során is, ezért vizsgálatot indított a fenntartó a történtek feltárására".

Hozzátették: "az intézményvezető saját maga kérte a felmentését és az áthelyezését, szó sem volt semmiféle nyomásgyakorlásról. A tankerületi központ időközben - a vizsgálat lezárása után - az ügyben büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen közfeladati helyzettel való visszaélés bűntette alapos gyanújával". A központ szerint a cikk megjelenése óta az érintett tankerületi igazgató fenyegetéseket kap.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.