Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Átlagosan 3,5 százalékkal emelkedik ősztől a pedagógusok bére - jelentette ki többször az oktatási államtitkár az elmúlt hónapokban. De pontosan mennyivel landol több pénz a pedagógus bankszámláján? Kiszámoltuk.

Számításunk alapja a költségvetési törvényben szereplő vetítési alap, amelynek összege évek óta változatlan, még mindig a 2014-es minimálbér összegének felel meg, vagyis 101 500 forint.
A köznevelési törvény szeptember 1-jétől hatályos szövegében az áll, a pedagógusok illetményalapja középfokú végzettség esetén a vetítési alap 120, alapfokozat (főiskolai végzettség) esetén 180, mesterfokozat esetén 200 százaléka. Ez 121 800, 182 700 és 203 000 forintot jelent.
Mennyit keresnek majd a pályakezdő pedagógusok?
Mivel a bértábla alapján a "gyakornok" kategóriába sorolt, vagyis 0-2/4 év szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógusok mindössze magát az illetményalapot kapják meg, a kezdő fizetés főiskolai vagy alapszakos végzettséggel bruttó 182 700, egyetemi vagy mesterszakos végzettséggel 203 000 forint lesz ősztől.
Bruttó bérek a pedagógus I fokozatban
| Pedagógus I | Év | Középfokú végzettséggel | Alapszakos/főiskolai végzettséggel | Egyetemi/mesterszakos végzettséggel |
| 2. | 3-5 | 146 160 | 219 240 | 243 600 |
| 3. | 6-8 | 158 340 | 237 510 | 263 900 |
| 4. | 9-11 | 164 430 | 246 645 | 274 050 |
| 5. | 12-14 | 170 520 | 255 780 | 284 200 |
| 6. | 15-17 | 176 610 | 264 915 | 294 350 |
| 7. | 18-20 | 182 700 | 274 050 | 304 500 |
| 8. | 21-23 | 188 790 | 283 185 | 314 650 |
| 9. | 24-26 | 194 880 | 292 320 | 324 800 |
| 10. | 27-29 | 200 970 | 301 455 | 334 950 |
| 11. | 30-32 | 207 060 | 310 590 | 345 100 |
| 12. | 33-35 | 213 150 | 319 725 | 355 250 |
| 13. | 36-38 | 219 240 | 328 860 | 365 400 |
| 14. | 39-41 | 225 330 | 337 995 | 375 550 |
| 15. | 42-44 | 231 420 | 347 130 | 385 700 |
Bruttó bérek a pedagógus II fokozatban
| Pedagógus II | Év | Középfokú végzettséggel | Alapszakos/főiskolai végzettséggel | Egyetemi/mesterszakos végzettséggel |
| 2. | 3-5 | - | - | - |
| 3. | 6-8 | - | - | - |
| 4. | 9-11 | 182 700 | 274 050 | 304 500 |
| 5. | 12-14 | 188 790 | 283 185 | 314 650 |
| 6. | 15-17 | 194 880 | 292 320 | 324 800 |
| 7. | 18-20 | 200 970 | 301 455 | 334 950 |
| 8. | 21-23 | 207 060 | 310 590 | 345 100 |
| 9. | 24-26 | 213 150 | 319 725 | 355 250 |
| 10. | 27-29 | 219 240 | 328 860 | 365 400 |
| 11. | 30-32 | 225 330 | 337 995 | 375 550 |
| 12. | 33-35 | 231 420 | 347 130 | 385 700 |
| 13. | 36-38 | 237 510 | 356 265 | 395 850 |
| 14. | 39-41 | 243 600 | 365 400 | 406 000 |
| 15. | 42-44 | 249 690 | 374 535 | 416 150 |
Mesterpedagógusok bruttó bére
| Évek száma | Főiskolai/alapszakos diplomával | Egyetemi/mesterszakos diplomával |
| 15-17 | 365 400 | 406 000 |
| 18-20 | 374 535 | 416 150 |
| 21-23 | 383 670 | 426 300 |
| 24-26 | 392 805 | 436 450 |
| 27-29 | 401 940 | 446 600 |
| 30-32 | 411 075 | 456 750 |
| 33-35 | 420 210 | 466 900 |
| 36-38 | 429 345 | 477 050 |
| 39-41 | 438 480 | 487 200 |
| 42-44 | 447 615 | 497 350 |
Mivel az illetményalap emelkedett, a pótlékok is valamivel magasabbak lesznek, a pontos összeghatárokat itt találjátok:
Itt vannak a pedagógusok fizetési adatai: ilyenek lesznek a pótlékok szeptembertől
Az osztályfőnökök és munkaközösség-vezetők pótléka a tankerületi központokhoz tartozó iskolák pedagógusai esetében az eddigi összegnek akár a háromszorosát is elérheti a következő hónaptól kezdve - írta pénteki közleményében a Klebelsberg Központ, hozzátéve: a pótlékok irányadó mértéke a jogszabályban meghatározott középérték, és az intézményvezetők dönthetnek arról, hogy miként differenciálják a pótlékok összegét.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).