34 éve tanít, de abba a kategóriába "száműzték", ahol a friss diplomások kezdenek

„Harmincnégy éve tanítok, és ott vagyok a pedagógus I-es kategóriában, és nincs meg a pedagógus II-es minősítésem” - mondta az ATV-nek egy pedagógus, aki annak idején önként jelentkezett a minősítési vizsgára, ezért kimaradt a nyugdíj előtt álló tanárok, tanítók automatikus átsorolásából.

  • Eduline
Túry Gergely

„A minősítési eljárás nagyon sok esetben azért nem sikerült, mert a rendszer nem tudta befogadni, elszállt a portfólió” - mondta az ATV-nek Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Alkotmánybíróság öttagú tanácsa megsemmisítette a pedagógusminősítésről szóló kormányrendelet egy részét. 

A köznevelési törvény 2013-tól vezette be az új előmeneteli rendszeren alapuló pedagógusi életpályát. Ennek alapján minden tanárnak minősítő vizsgát kell tennie, amelynek eredményétől függ a besorolása és a fizetése. Ez alól felmentették azokat, akiknek legfeljebb tíz tanévük volt hátra a nyugdíjig, de ez azzal járt, hogy a gyakornokság utáni legalacsonyabb fokozatba sorolták őket, függetlenül több évtizedes gyakorlatuktól és szakmai eredményeiktől. Aki ezt sérelmezte, az önként jelentkezhetett a minősítő vizsgára.

Ezek a tanárok húzhatnák ki az iskolákat a csávából, mégsem kapnak könnyítést

Meredeken emelkedett az elmúlt években a nyugdíjkorhatárt elérő pedagógusok száma, a távozókat pedig egyre nehezebben tudják pótolni új kollégákkal az álláshirdető oldalakon még két héttel a tanévkezdés után is tanárokat, tanítókat toborzó iskolaigazgatók.

Később a kormány elrendelte, hogy a nyugdíj előtt állók kerüljenek a magasabb, „Pedagógus II.” fokozatba. Csakhogy ez nem vonatkozik azokra, akik korábban önként jelentkeztek vizsgára, de az sikertelen volt. Ez ellen tettek alkotmányos panaszt többen, mondván: egy nem kötelező vizsga eredménye alapján ne zárják ki őket az előléptetésből és a nyugdíjukba beszámító magasabb fizetésből.

Az Alkotmánybíróság ezt a passzust törölte, vagyis azoknak a nyugdíj előtt álló tanároknak is jár a feljebbsorolás már 2017. január 1-től, akik az önkéntes vizsgán valamiért nem feleltek meg.

Komoly dolgozói szegénységgel küzdenek a kezdő pedagógusok?

Az életpálya bevezetése után is komoly dolgozói szegénység sújtja a kezdő pedagógusokat - mondta napirend előtt az Országgyűlésben Ikotity István LMP-s képviselő. Ikotity István (LMP) szerint a pedagógus-életpálya bevezetése után is komoly dolgozói szegénység sújtja a kezdő pedagógusokat.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.